Fekete-Győr: A bíróság ismét kimondta, hogy Mészáros Lőrincet lehet bűnözőnek nevezni

2021. november 24. – 17:00

Másolás

Vágólapra másolva

Mészáros Lőrinc új házassága utáni felhőtlen boldogságát minden bizonnyal beárnyékolta, hogy Fekete-Győr András több interjúban is bűnözőnek nevezte. A Telexnek adott februári interjúban azt ígérte a Momentum volt miniszterelnök-jelöltje, hogy kormányváltás után börtönbe csukják az ország leggazdagabb emberét, de a 444-nek is részletesen beszélt a felcsúti per tervéről.

A felcsúti vállalkozónak pedig szemmel láthatóan nem tetszettek ezek a kijelentések. Előbb rágalmazás és becsületsértés miatt perelte be a Momentum politikusát, ám a bíróság elutasította a keresetet, az ítélet szerint nem követett el becsületsértést Fekete-Győr.

Később polgári perben is próbálkozott Mészáros, de az elsőfokú bíróság szerdán ezt a keresetet is elutasította – derült ki a Momentum volt elnökének Facebook-bejegyzéséből.

„Mészáros kicsit nehezen viselte, hogy bűnözőnek neveztem, ezért büntetőbíróságon és polgári bíróságon is beperelt. Házhoz jött a pofonért.”

Fekete-Győr szerint „harmadjára mondták ki, hogy nevén lehet nevezni, vagyis lehet azt mondani, hogy bűnöző.”

A bíróság indoklásában a bejegyzés szerint az szerepel, Mészáros Lőrincnek már csak „a miniszterelnökhöz fűződő személyes kapcsolatára, a közbeszerzések során vállalkozásai által elnyert közpénzekre” is tekintettel tűrnie kell a magyar adófizetők nevében tett kijelentéseket.

„Az egész ügy persze nem rólam szól, hanem arról, hogy mit képesek megengedni maguknak a hatalom emberei: szétlopják az országunkat, és még ők vannak felháborodva, ha bűnözőnek nevezik őket” – írja a Momentum volt elnöke, és azt ígérte, Mészáros Lőrinc egyenesen a vádlottak padjára megy a kormányváltás után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!