A Kórházi Főigazgatóság szerint nem bérelnek drágán parkolót

2021. november 24. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

Valótlannak tartja az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) a Momentum szóvivője, Tompos Márk korábbi állítását, amely szerint a szervezet a piaci ár többszöröséért bérel mélygarázsban parkolóhelyet a belvárosban.

Az ellenzéki politikus az Okfő idei szerződéslistájára hivatkozva számolt be arról, hogy a főigazgatóság bruttó 10,7 millióért bérel három parkolóhelyet a vezetőknek a bazilika környékén.

Az Okfő szerdán kiadott közleménye szerint ugyanakkor nincsen szó felelőtlen gazdálkodásról. A Belügyminisztérium a saját parkolójában az Okfő számára csak egyetlen gépkocsinak tud parkolóhelyet biztosítani, ám „a járvány elleni védekezés során (…) akár napi több alkalommal is szükségessé válik az Okfő fővárosi telephelyein dolgozó munkatársainak a Belügyminisztériumban, vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumában történő megjelenése”, ezért volt szükség arra, hogy további három helyet máshol béreljenek.

Ezek a parkolóhelyek azonban egyenként havi bruttó 64 ezer forintba kerülnek, ami az Okfő szerint nem tekinthető kiugrónak.

Az Okfő szerint „luxustaxi-szerződést” sem kötöttek: havonta 300 ezer forintot költenek taxira, ami egy 800 fős, tíz fővárosi telephellyel rendelkező szervezet esetén mérsékelt összegnek mondható.