Elvileg sok tanárnak kötelező az oltás, de a minisztérium még átgondolja a dolgot, ráadásul vannak kivételek is

2021. november 12. – 20:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tankerületi központok elkezdték kézbesíteni az oktatási intézményeknek a kötelező oltásokról a tájékoztatót, írja a Hvg. A lap birtokába került levél szerint az első dózist december 15-ig kell beadatniuk maguknak az oltatlanoknak ahhoz, hogy tovább dolgozhassanak.

Ha már oltva van az illető, akkor ezt igazolnia kell az intézmény vezetőjénél. Aki nem oltatja be magát, azt fizetés nélküli szabadságra küldik, majd rá egy évre el is bocsáthatják, ha addig nem kapja meg a vakcinát.

A Hvg cikke arról már nem ír, hogy nem új dologról van szó, október 28-án rendelte el a kormány a kötelező oltást az állami fenntartású intézményekben, ugyanakkor az egyházi és magánfenntartású (alapítványi) iskolákban nem tették kötelezővé, azokban az intézmény vezetője dönthet erről.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa ezzel kapcsolatban arról beszélt néhány napja az Inforádiónak, hogy a PSZ oltáspárti, és rengeteget dolgozott az elmúlt tanévben azon, hogy az oktatásban dolgozók vakcinálását előrehozzák, ugyanakkor nehezményezik, hogy a kormányrendelet az oktatási ágazatban nem egységesen szabályoz. Az egyik veszélynek azt tartják, hogy az oltást elutasító, fizetés nélküli szabadságra küldött tanárok jó eséllyel megjelenhetnek azokban az oktatási intézményekben, ahol egyház vagy alapítvány a fenntartó. „Így elindul egy olyan vándorlás, ami egyáltalán nem tesz jót a rendszernek a tanév közben, mert felborítja a már kialakított órarendet, ami a gyerekeknek is nagyon rossz” – mondta.

Azt is mondta, a pedagógusok nagyjából 10 százaléka nincs még beoltva.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt is kifogásolta október végén, hogy a közoktatási intézményekben még a maszkviselés sem előírt, holott az óvodába járó gyerekek és az általános iskolai tanulók 12 éves korig nincsenek beoltva, de a 12 éves kor felettiek közül is sokan nem kaptak még vakcinát.

A PDSZ most a Telex megkeresésére arról is írt, hogy szerintük tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nem kevesen vannak az olyan pedagógusok is, akik megbízási szerződéssel dolgoznak. „A megbízási szerződés nem foglalkoztatási jogviszony, hanem polgári, tehát a megbízási szerződéssel dolgozókra nem vonatkozik. Nem vonatkozik pl. a hitoktatókra, akiket nem az állam, hanem az egyház foglalkoztat. Sok oktatási intézményben a technikai dolgozók (takarítók, konyhások) nem a tankerületi központ alkalmazottai, hanem a helyi önkormányzatoké. Tehát esetükben az önkormányzat rendelheti el az oltást” – írták.

Ezzel szemben a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, a megbízási szerződéssel dolgozókra is vonatkozik a kötelezettség: „a tevékenység a döntő, aki oktatási tevékenységet folytat, ott van az iskolában sok gyerekkel”, azokra vonatkozik a kötelező oltás, így például az óraadó tanároknak is be kell oltatniuk magukat, ha dolgozni szeretnének.

Még nem teljesen biztos, az Emmi átgondolja

Még egy fokkal bonyolultabbá teszi a történetet, hogy miután november 3-án a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete újabb maratoni, 3,5 órás tárgyalást folytatott az Emberi Erőforrások Minisztériumában, az Emmi közölte: a szaktárca átgondolja a rendeletet, és következő héten reagál a felvetésre, illetve új javaslatot tehet a helyzet rendezésére. De csúszott a döntés, november 10. helyett november 18-án folytatódnak majd a tárgyalások a pedagógus-szakszervezetek és a kormány képviselői között.

A találkozók másik fontos témája a bérrendezés, de itt a kormány továbbra is tartja magát a korábban ajánlott 10 százalékos emeléshez, amit a szakszervezetek elfogadhatatlannak és megalázónak neveztek a tárgyalás utáni videójukban. A PSZ és a PDSZ is azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelve alakított közös sztrájkbizottságot. A követeléseikről itt lehet bővebben olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!