Továbbra sincs megállapodás a pedagógusok követeléseivel kapcsolatban

2021. november 3. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ma tartotta a sztrájkbizottsági tárgyalások második fordulóját. A tárgyalás előtti élőjükben csak annyit mondtak, hogy szeretnének valódi ajánlatokat kapni a kormánytól.

A három és fél órás megbeszélésen két témát vitattak meg, az egyik a kötelező oltással kapcsolatos, új követelés volt, miszerint visszavonatnák az ezzel kapcsolatos két megjelent rendeletet. Erre jövő hétre ígért választ kormány. A másik téma a korábbi négy pontjuk egyike, a bérrendezés volt, de itt a kormány továbbra is tartja magát a korábban ajánlott 10 százalékos emeléshez, amit a szakszervezetek elfogadhatatlannak neveztek a tárgyalás utáni videójukban. Az egyeztetéseket november 10-én folytatják.

Az első egyeztetési kör is sikertelenül végződött a kormány és a két pedagógus-szakszervezet között. A PSZ és a PDSZ azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelve alakított közös sztrájkbizottságot. Négy követelésük a következő:

  • A pedagógus-illetményalap vetítési alapja 2021. szeptember 1-étől a minimálbér összege legyen.
  • Az oktatási ágazatban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye, a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege – a fizetési fokozathoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával – idén szeptember 1. napjával emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130 százalékára.
  • A pedagógus munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje idén szeptember 1-től heti 22 óra legyen.
  • A pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti 40 órában látják el a feladatukat, munkaterheik csökkentése érdekében heti 35 órát legyenek beoszthatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát regenerációval, illetve felkészüléssel tölthessenek, intézményen kívül.

Orbán Viktor Kossuth rádiós megszólalásában elismerte, hogy a pedagógusoknak „igazuk van”, itt az idő 2014 után az újabb béremelésre, ez jövőre 10 százalékos, 2023-ban „látványosabb” lehet, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!