Vádat emeltek két iráni egyetemista ellen a tavaly márciusi kórházi rendbontás miatt, 13 embert toloncoltak ki akkor az országból

2021. november 12. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

Garázdaság miatt vádemelést tett az IX. Kerületi Ügyészség két iráni egyetemistával szemben, akiket tavaly márciusban, a koronavírus-járvány kezdetén egy kórházi rendbontás után több más társukkal együtt kitoloncoltak az országból.

A 23 és 24 éves férfi a vádirat szerint koronavírus fertőzés gyanúja miatt került a Szent László Kórházba 2020. március 7-én.

Amikor megtudták, hogy a kórházat nem hagyhatják el, az ügyészségi közlemény szerint hangoskodva fejezték ki nemtetszésüket, a kórház dolgozóival pedig nem működtek együtt.

A vádiratban azt írják, a vádlottak viselkedésének hatására a kórházban lévő más iráni férfiak is hangoskodni kezdtek, és a vádlottakkal együtt egymás szobájába átjártak, egymás ágyába feküdtek, az ápolók, orvosok utasítását nem követték.

Átmásztak egy másik kórterembe, rugdosták az erkélyajtót

Az irániak vallomása szerint azért alakulhatott ki vita, mert senki nem mondta el angolul érthetően, hogy mi történik velük, és az egyik, velük egy szobában elhelyezett társuk pozitív teszteredményét az orvosok érzésük szerint el akarták titkolni előlük, ahelyett, hogy különválasztották volna az illetőt.

A két vádlott a közlemény szerint a kórterem ablakán keresztül kimászott az erkélyre, és az egészségügyi személyzet tiltása ellenére, átmentek a többi kórterembe. Miután visszamásztak a kórtermükbe, mutatták az egy egyik ápolónak, hogy nyissa ki az erkélyajtót. Az ápoló azonban ezt nem tette meg, ezért az erkélyajtót mindketten rángatni kezdték, majd kiabálva a kórterem ajtaját rugdosták.

„Az egészségügyi intézményben a járvány fenyegetettség kezdeti szakaszában elkövetett cselekmény kihívó közösségellenessége és tárgyi súlya jelentős.”

A vádlottak erőszakos magatartása az ügyészség szerint alkalmas volt arra, hogy a kórház dolgozóiban, valamint más betegekben megbotránkozást, riadalmat keltsen. Ezért a vádiratban indítványozták, hogy a bíróság felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki velük szemben.

Olyant is kiutasítottak az országból, aki ott sem volt

Ez az ügy azért is kapott nagy nyilvánosságot tavaly, mert nem csak őket, hanem az összes karanténba zárt, később tünetmentesnek bizonyuló iráni diák ellen büntetőeljárást indítottak, és összesen 13 egyetemistát toloncolták ki.

Miután kiutasították őket az országból, itteni tanulmányaikat meg kellett szakítaniuk, három évre Magyarországról és ezzel együtt az Európai Unió egészéből is kitiltották őket. Az ügy lehetséges külpolitikai hátteréről akkor a Direkt36-on jelent meg egy nagyobb elemzés.

Június közepén azonban megszüntették a büntetőeljárást az akkor már rég hazazsuppolt diákokkal szemben, és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is visszavonta a kiutasításról hozott határozatokat.

Cikkünkben azt írtuk, hogy idén januárban több, korábban kiutasított iráni hallgató visszatért Magyarországra, hogy folytassa tanulmányait. Mint kiderült, olyan iráni hallgatót is meggyanúsítottak a garázdálkodással, aki még a rendőrség jegyzőkönyve szerint se volt akkor a kórházban, amikor a rendbontás történt.

Az ügyészségi vádemelés pedig azt bizonyítja, hogy csak két gyanúsítottja van az ügynek, 11 iráni egyetemistát pedig valójában indokolatlanul utasították ki az országból.

A teljes ügyről itt írunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!