Láng Zsolt szerint Karácsonynak ki kéne vizsgálnia a városházi telekeladást, Karácsony szerint a budapesti Fidesznek kellene önvizsgálatot tartania

2021. november 10. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Karácsony Gergelynek vizsgálatot kéne indítania a Városháza épületének állítólagos eladásával kapcsolatban.

Azt kéri a főpolgármestertől, hogy adjon választ arra, hogy valóban készült-e tanulmány az épület értékesítéséről, ha igen, arról ki tudta és ki vizsgálta meg a tanulmányban leírtakat.

Ezen kívül választ vár arra is, hogy a fővárosi vagyonkezelő igazgatóját, Barts Balázst ki hatalmazta fel, hogy arról a dokumentumról egyeztessen piaci szereplőkkel, és arra, „ki az a Berki Zsolt, és milyen jogon egyeztet vele a fővárosi vagyonkezelő igazgatója”.

Láng szerint gyanús lesz Karácsony Gergely viselkedése, ha nem ad válaszokat.

A Főpolgármesteri Hivatal elküldte hivatalos reakcióját Láng Zsolt szerdai kéréseire, szó szerint idézzük:

„A budapesti Fidesz inkább önvizsgálatot tartson, hogy miközben a Városháza nem létező értékesítése a legnagyobb problémájuk, teljesen értelmetlenül, azt szó nélkül hagyják, hogy a kormány a ma bejelentett iparűzési adó felezéssel annyi pénzt vesz el idén és jövőre az önkormányzattól, amennyit állítólag ér a Városháza épülete.”

Karácsony Gergely egyébként hétfő délután tartott sajtótájékoztatóján már elmondta, nem indít vizsgálatot az ügyben, és a kikerült hangfelvétel csak szánalmas próbálkozás volt a kormánypropaganda részéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!