Meghalt a másik elgázolt kerékpáros is, akit a bedrogozott szlovák terepjárós ütött el

2021. november 3. – 14:34

frissítve

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Bő két hét ápolás után a kórházban feladta a küzdelmet a másik kerékpáros is, akit a gyanúsítás szerint egy szlovák férfi gázolt el: a helyszínen életét vesztő 20 éves lányt Jánossomorján, az életveszélyes sérülésekkel Győrbe szállított 49 éves férfit nem sokkal később Mosonmagyaróváron ütötték el egy terepjáróval. A gyorsteszt négyféle drogot mutatott ki az autó sofőrjének szervezetében. Februárig meghosszabbították a letartóztatását.

A megmagyarázhatatlan, tragikus eseménysorozat egy októberi hétfő hajnalban kezdődött. A 20 éves jánossomorjai lány reggel 4 óra után a munkahelyére kerekezett, szabályosan közlekedett, amikor elütötte a szlovák rendszámú Mercedes terepjáró, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később, 5 óra környékén Mosonmagyaróváron, egy a kislányáért kerekező 49 éves férfit gyakorlatilag ugyanilyen körülmények között gázolt el – az akkori rendőrségi megfogalmazás szerint – egy hasonló jármű. A férfit válságos állapotban szállították a győri Petz kórházba. Már aznap délben elfogták a gyanúsított szlovák férfit, a gyorsteszt négyféle drogot mutatott ki a szervezetében. Az is kiderült, hogy korábban külföldön háromszor volt már büntetve, legutóbb 2021. szeptember 29-én szabadult Szlovákiában. Jelenleg is van folyamatban a gyanúsítottal szemben más büntetőeljárás.

Az elgázolt fiatal jánossomorjai lányra emlékeztek csapattársai és barátai a tragikus eset után – Fotó: Jánossomorja TV
Az elgázolt fiatal jánossomorjai lányra emlékeztek csapattársai és barátai a tragikus eset után – Fotó: Jánossomorja TV

Akkor még csak az első gázolással vádolták meg, s elrendelték letartóztatását. Időközben a rendőrség tanúkat keresett, akik látták a több órán át, és több városon keresztül tartó ámokfutást. Az ügyészség is jelezte, hogy „a később rendelkezésre álló szakértői vélemények és a további nyomozati cselekmények alapján a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények száma és minősítése változhat.” Vagyis a második kerékpáros-gázolással is megvádolhatják.

S most már a halálával is: a mosonmagyaróvári férfi szervezete ugyanis bő kéthétnyi kórházi ápolás után feladta a küzdelmet, nemrégiben a győri kórházban elhunyt.

Időközben a Győri Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy a szlovák férfi letartóztatását 2022. február 6-ig hosszabbítsák meg. A bűncselekmények kapcsán a megalapozott gyanú minősítése jelenleg kétrendbeli halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának és kétrendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége. Igazságügyi orvosszakértői vélemény hiányában még nem értékelték az esetleges kábítószertől bódult állapotot, ez az orvosszakértői vélemény elkészülte után lehet majd.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!