Márki-Zay reagált az MLM-vádakra: nem biztosítással, hanem telefonszolgáltatással foglalkozott Kanadában

2021. október 27. – 07:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Öt hétig voltam házaló ügynök, de az is Kanadában” – mondta a Hvg.hu kérdésére Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje reagált a pénzmosási vádra is, és a lapnak sikerült elérnie egy vele kapcsolatba hozott másik személyt is, akit megnevez a hétfőn bemutatott, lejárató szándékkal összeállított dokumentum.

A Hvg.hu a teljes, még ki nem takart dokumentumváltozatot megismerve arra jutott, hogy az főként három személyre és az ő Márki-Zayhoz való viszonyukra koncentrált. Az egyik személy a saját felesége, Vincze Felícia bába-szülésznő.

Márki-Zay Péter – Fotó: Huszti István / Telex
Márki-Zay Péter – Fotó: Huszti István / Telex

A másik személy H. György, akit az irat „fényevőként” határoz meg, és a dokumentum szerint úgy kapcsolódik Márki-Zayhoz, hogy amerikai tartózkodásuk idején több ezer dollárral támogatta elsősorban Márki-Zay feleségét. Ez utóbbi állítás a nyolcvanoldalas dosszié tényekkel is alátámasztható kevés megállapításainak egyike.

A támogatásról a lap megkérdezte H. Györgyöt is, aki először is a jobboldali sajtóban vele kapcsolatban már három éve is emlegetett „fényevést népszerűsítő” jelzőt kérte ki magának.

Azt is mondta, hogy a Márki-Zay családhoz semmilyen szoros kapcsolat nem fűzte.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt tagadta, hogy biztosítási ügynök lett volna Kanadában, „telefonszolgáltatással foglalkoztam”. Azt is mondta, mivel a céghez semmi köze, nem is lehetett semminek a „haszonélvezője” sem, továbbá semmilyen pénz „kiáramoltatásában” nem vett részt, pénzmosásban pedig pláne nem, ezek hamis vádak. Azt is hangsúlyozta, hogy mindettől teljesen független volt az említett ösztöndíj, amit a felesége kapott annak idején.

Márki-Zay Péter hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be azt a dokumentumot, amit szerinte a Demokratikus Koalíció kapott a Fidesztől azzal a céllal, hogy a benne lévő információkkal lejárassák őt.

A kilencvenes években működő vállalkozásról az olvasható benne, hogy „a működés alapja nem a szokásos befektetési pénz gyűjtése, hanem egyfajta ügynöki tevékenység, biztosítás, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás-közvetítés volt, ami mögött a nagy biztosító társaságok termékeit lehetett megtalálni.” Egy MLM-rendszerű ügynökhálózatot működtettek, amely hatékony „pénzgyárként” működött. A dokumentum az egész MLM-es történet mögé nem tesz semmilyen bizonyítékot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!