Büntetőfeljelentést tesz Kálomista Gábor, mert szerinte szabotálni akarták az Elk*rtukot

2021. október 26. – 23:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég az Origon jelent meg egy cikk arról, hogy Kovács Gábor filmproducer arra buzdítja az embereket, foglaljanak sok helyet az Elk*rtuk című filmre, de ne vegyék meg a jegyet és ne menjenek rá el, így szabotálva a cikk szerint sikerfilm nézettségét.

Erről Kálomista Gábor, a film producere a premier előtt úgy vélekedett, a foglalások alapján telt házra számítottak, de a vetítés előtt fél órával még több tucat jegy volt, amit nem vettek át. Később az Origo megkeresésére azt mondta:

„Én nem gondolom, hogy ez Kovács Gábor egyéni akciója volt, azt gondolom, hogy a Gyurcsány-kommandó újabb támadása volt a film ellen.(…)Az, hogy különböző olyan eszközöket vetnek be, szerintünk súrolja a bűncselekmény határát, vagy talán azt túl is lépi, ezért büntetőfeljelentést fogunk tenni az illetékes szerveknél.

A 2006-ban kiszivárgott őszödi beszéd és az azt követő zavargásokat feldolgozni vágyó film a bemutatás hétvégéjén a harmadik volt a nézettségi listán, a KESMA-hoz köthető lapok egyöntetűen azzal a címmel közölték, hogy egy „Pörgős és izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk”, mindeközben a film bekerült az IMDb-n a legrosszabb filmek listájára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!