November végén elindulhat a tram-train, 49 perc lesz a menetidő a teljes vonalon

2021. október 25. – 23:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan november 28-tól elindul a tram-train Szeged és Hódmezővásárhely között, a 32 kilométeres vonalon 49 perc lesz a menetidő – írja a Szegeder.

A két Csongrád-Csanád megyei várost összekötő vasút-villamos egyelőre „csökkentett üzemmódban” fog közlekedni, ami azt jelenti, hogy óránként fog járni. Ennek legfőbb oka, hogy a járvány okozta iparági csúszások miatt a spanyol gyártó csak késve tudja leszállítani a megrendelt járműveket, és a már leszállított járművekkel is akadnak kisebb gondok.

A Hódmezővásárhely–Szeged tram-train a két csongrád-csanádi város belterületén villamosként, a városok között vasútként működik majd. A Szegeder információi szerint jelenleg két jármű áll rendelkezésre, amelyek a teljes vonalon végig tudnak közlekedni. Ha ez a szám nő, akkor januártól csúcsidőben 20 percenként, nyártól pedig már 10-15 percenként járhatnak a tram-trainek.

A Szeged vasútállomás és Hódmezővásárhely vasútállomás közötti vonal három szakaszból áll: a szegedi szakaszt 17, a városközi szakaszt 23, a hódmezővásárhelyi szakaszt pedig 9 perc alatt fogják megtenni a járművek. A Szegeder cikke szerint a két városközpont között nagyjából 36-38 perc lesz a menetidő. A leggyorsabb buszjárattal kb. 32–35 perc a menetidő a két város között, bár Szegeden csak a belváros pereméig közlekedhetnek a Volánbuszok.

Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, a projektet kormánybiztosként felügyelő Lázár János a Telexnek azt mondta májusban, hogy a két belváros közti utazási időt a tram-train 30-35 percre fogja levinni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!