Fekete-Győr azzal kezdi, hogy megtelt a tér, a köröndig áll a tömeg

2021. október 23. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Aztán azzal folytatta, hogy betartották az ígéretüket, hogy közös jelöltekkel állnak majd ki október 23-án. „Libabőrös vagyok, történelmi momentum ez. A gyermekem 18 év múlva az érettségin lehet, hogy elemezni fogja” – mondta beszédében az ellenzéki gyűlésen második politikusként színpadra lépő Fekete-Győr András, a Momentum (volt) miniszterelnök-jelöltje, leváltott elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!