Karácsony nem érti, mit keres az Elk*rtukban

2021. október 22. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely nem érti, mit keres az Elk*rtuk című Gyurcsány-filmben, ebben „a nagyon rossz, ócska propagandafilmben”, hiszen ő először Gyurcsány Ferenccel 2016-ban beszélgetett, akkor is csak öt percet, korábban nem találkozott vele, és a Medián munkatársaként sem vett részt azokban a kutatásokban, amiket akkor a kormánynak készítettek a cégnél, mondta a főpolgármester az ATV-nek.

Karácsony arról is beszélt, leginkább az viseli meg, hogy egykori munkahelyét, a Mediánt és főnökét, Hann Endrét negatív színben tüntetik fel, pedig ő „korántsem egy mumus”. Szerinte „a Medián az egyik az egyik legkörültekintőbb és talán az egyik legkorrektebb cég volt a politikai közvélemény-kutatási piacon. Semmilyen manipulációhoz soha nem lehetett felhasználni a kutatásainkat.”

A filmet egyébként még nem látta, de valószínűleg majd megnézi, mondta.

Ahogy kritikánkban írtuk, Karácsony az Elk*rtukban a legnagyobb balfasz. Ahogy akkoriban a valóságban, úgy a filmben is Horn Gábor titkárságán dolgozik tanácsadóként, amikor egy fogorvosi rendelő várójában találkozik vele Hann Endre, és közli vele, hogy sürgősen szükség van rá az irodában, hagyja abba az SZDSZ-szel való foglalkozást a kormányban. A filmbeli Hann, aki nyilván jól ismeri Kari Geri munkamorálját, úgy búcsúzik el tőle, hogy „a munkaidő 8-kor kezdődik”. Hann a film szerint Dobrev Klára és Szilvásy György után a legnagyobb gengszter, és feltűnik az erőszakos titkosszolgálati akciók helyszínén a kettős életet élő szociálpszichológus.

Azt, hogy mit gondoltunk a filmről, pontosabban a film és a valóság kapcsolatáról, ebben a kritikában írtunk, a kormánylapok kritikáiról pedig ebben a Zacc-posztban emlékezünk meg.

Az Elk*rtuk díszbemutatóján is forgattunk, ahol a NER is képviseltette magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!