790 millió forintba kerül csak idén az üresen álló Biodóm

2021. október 21. – 17:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A becslés szerint idén 790 millió forintjába kerül a fővárosnak az üresen álló Biodóm fenntartása, mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. Ezt az összeget a különleges épület hűtésére-fűtésére, karbantartására, a cápamedence vízcseréjére, az ott dolgozók bérére költik el. A főváros nem tehet mást, ezt az összeget be kell nyelnie, tette hozzá Kiss Ambrus.

Mint arról szerdán beszámoltunk, a Biodóm kivitelezése tavaly októberben leállt, miután kiderült, hogy a befejezéshez szükséges 20 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat nem tudja kifizetni. Ezért a főváros lemondana a telekről, amin a Biodóm áll, és átadná a kormánynak, csak fizesse ki a befejezéshez szükséges összeget.

A Biodóm projektet még a fővároshoz tartozó Állatkert előző igazgatója, Persányi Miklós lobbizta ki Tarlós István főpolgármestersége alatt, az eredeti felállás szerint a kivitelezést a kormány finanszírozta, a beruházást pedig az Állatkert felügyelte. Aztán megcsúsztak a költségek, Tarlóst Karácsony Gergely váltotta, az épület pedig befejezetlenül áll.

Mint Kiss Ambrus közölte, többször kérték a kormányt, hogy biztosítsa a szükséges forrást, hiszen ez az állam beruházása (legalábbis a kormány biztosított rá 44 milliárd forintot). Volt szó erről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) idén márciusi ülésén, majd májusban és júniusban is levéllel fordultak a kormányhoz ez ügyben – tette hozzá. A 44 milliárd forintból eddig 37,9 milliárd forintot használtak fel. 3,1 milliárdot lehívhatnának még, de nem akarják, mert a szükséges 15-20 milliárdhoz képest az kevés.

A félkész épület belülről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A félkész épület belülről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán válaszolt a fővárosi kezdeményezésre, aminek első mondata az, hogy a Biodóm semmiképp se maradjon torzó. Az államtitkár azonban nem ígér plusz összeget, csak arról ír, hogy a kormány már adott 43 milliárd forintot a fővárosnak, a Biodóm pedig fővárosi terv és fővárosi kezdeményezés volt.

Fürjes szerint a teljes összeg (mármint a 43 milliárd forint) a főváros rendelkezésére áll, 6 milliárd forint kormányzati forrást még nem használtak fel. Nem érti, miért állt meg az építkezés. A főváros a pénz felhasználásáról, a késlekedés okáról szerinte nem ad hivatalos tájékoztatást. Viszont örül, „ha a főpolgármester hosszú kihagyás után visszatér a tárgyalóasztalhoz és Budapest ügyeihez”, mert készen állnak az együttműködésre.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter kissé harciasabban válaszolt a Biodómot érintő kérdésre a Kormányinfón, ahol ​azt mondta: azt várják a fővárostól, fejezze be a saját beruházását. Megjegyezte: bár a kormány már kétszer adott arra pénzt, az mégsem közös projekt, hanem fővárosi beruházás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!