Budapesti főpályaudvarrá fejlesztik a Nyugatit, vasúti alagutat építenek, a felüljárót pedig lebontják a téren

2021. október 20. – 16:27

frissítve

Budapesti főpályaudvarrá fejlesztik a Nyugatit, vasúti alagutat építenek, a felüljárót pedig lebontják a téren
A kép forrása: BFK

Másolás

Vágólapra másolva

„Kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetünk a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A feladat rendkívül összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. A 44 hektár megújítására 12 építészirodától várunk terveket”

– írja Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a közösségi oldalán.

Az átépítés az első lépése annak a fejlesztésnek, aminek a célja, hogy az agglomerációs településekről Budapestre érkező autóforgalmat a kötöttpályás közlekedésre, azaz a felfejlesztett vasútra (is) tereljék. Ehhez Budapesten 16 új vasúti megállót építenek a meglévő pályák felújítása mellett. Mivel a sűrűbb vonatközlekedést a fejpályaudvar-rendszer már nem bírná kiszolgálni, egy vasúti alagúttal összekötnék a Kelenföldi és a Nyugati pályaudvart, mindkettő átmenő állomássá alakulna. Egy 4 és fél kilométeres alagút megépítését tervezik, ami a Déli pályaudvar után, még Kelenföld előtt jönne fel a földből. Ezáltal felszabadulna a Nyugati pályaudvar egy jelentős része, az Eiffel-csarnok megtartásával. Eltűnne a Déli pályaudvar is, megszűnne Bel-Budán a sínek elvágó hatása.

A Nyugati átalakulását – amire most a pályázatot kiírták – jövőálló módon kell elvégezni, hogy az átépített Nyugati már készen várja az alagutat és a többi távlati fejlesztést, az észak-déli elővárosi és városi gyorsvasutat (más néven 5-ös metrót), amely a szentendrei, ráckevei és csepeli HÉV-ekből jönne létre, de integrálná a kelebiai vasútvonal elővárosi járatait és az esztergomi vasútvonal vonatainak egy részét. Ezt már Vitézy Dávid, a BFK igazgatója fűzte hozzá az eseményhez a közösségi oldalán.

Mint írja, ha megvalósulnak a tervek, tehát az alagút és az 5-ös metró is, a Nyugati pályaudvar a jelenleginél is lényegesen nagyobb jelentőséget nyer, bízvást mondhatjuk majd a budapesti főpályaudvarnak. A kalkulációk szerint hétköznaponként mintegy 600 vonat halad majd át az alagúton, a felszíni pályaudvari részre körülbelül 200 vonat érkezik, és 200 indul onnan. Egy átmenő vonat egy mai érkező és induló vonatnak felel meg, vagyis ez a szolgáltatás olyan lesz, mintha ma 1600 vonal indulna és érkezne. Ez persze lehetetlen lenne, ezért is van szükség az alagútra, hiszen most a napi 546 vonat is telt házat jelent itt.

Fürjes szerint az átépítés megtervezésére olyan tervezőcsapatot keresnek, akiknek megvan a kellő tudása, tapasztalata és kreativitása egy ennyire összetett városépítő feladathoz, emellett képesek mérnöki precizitással tervezni, és a vasúthoz is értenek. 12 építésziroda készíthet majd terveket. Olyan díjnyertes tervezőcsapatok is érdeklődnek a feladat iránt, akik már többször nagyot és különlegeset alkottak. Ilyen a londoni Paddington pályaudvar átépítését megálmodó Grimshaw Architects és a bécsi Főpályaudvart tervező Albert Wimmer.

„A pályázat origója, hogy megszüntetik a Nyugati téri felüljárót”

– írja Fürjes.

A tervezők feladata lesz az új mélyállomás és felszíni, fedett peronok tervezése, a műemléki Eiffel-csarnok teljes újragondolása (a vasúti vágányok kikerülnek, új funkciót kaphat az impozáns csarnoképület, izgalmas közösségi tér és találkozóhely jöhet létre), az aluljárók megújítása, új közpark, középületek és kulturális funkciók kialakítása. Új gyalogos és kerékpáros kapcsolatok jönnek létre a Városliget irányába és keresztbe a VI. és a XIII. kerület között. Így megszűnik az elvágóhatás, javul majd a szomszédos kerületek közötti kapcsolat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!