Kizárták az összellenzéki frakcióból a korábbi összellenzéki polgármesterjelöltet Soroksáron

2021. október 19. – 19:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Összefogás Soroksárért Frakció kizárta a frakcióból Bereczki Miklóst, áll a képviselőcsoport keddi közleményében. Az ok eszerint: a képviselő lepaktált a Fidesszel, és fontos korrupciós ügyeket felgöngyölítő politikust távolítottak el a segítségével.

Az utolsó csepp a pohárban a közlemény szerint az volt, hogy Bereczki Miklós jobbikos önkormányzati képviselő a soroksári önkormányzat október 12-i ülésén kezdeményezte a frakció által delegált két külsős bizottsági tag – Dániel Andrásnak (Jobbik) és Koncz Róbertnek (Momentum) – visszahívását, majd a testület fideszes képviselőivel együtt megszavazta a javaslatot. Bereczki a lépésről nem egyeztetett a frakcióval, pedig a javaslatot a frakció többi tagja kifejezetten ellenezte. Ez már nem az első eset volt, Bereczki több alkalommal is a fideszes többséggel együtt szavazott, írják a közleményben.

A soroksári önkormányzatról érdemes tudni, hogy a függetlenként, de fideszes támogatással indult Bese Ferenc vezeti, jobboldali többséggel. Az összellenzéki Összefogás Soroksárért Frakció 2019-ben pont azt a Bereczki Miklóst indította Bese ellen, aki most a frakció szerint lepaktált a Fidesszel.

Mint írják a közleményben: Bereczki legutóbbi átszavazása Koncz Róbert elmozdítása miatt is fontos és súlyos. Koncz Róbert ugyanis az egyik legaktívabb helyi politikus a korrupciós ügyek felgöngyölítésében. Ő derítette fel például a méregdrágán épült wc-k ügyét, amellyel Hadházy Ákos is foglalkozott, illetve ő volt az, aki felfedte a helyi vizes játszótérrel kapcsolatos gyanús elemeket. Ez utóbbival kapcsolatban az önkormányzat be is perelte Konczot, de ő első fokon nyert a fideszes önkormányzattal szemben.

Az összellenzéki frakció szerint Koncz régóta szálka a fideszes vezetés szemében, és bár ki szerették volna tenni régóta, ennek kezdeményezését politikailag nem léphették meg. Ezt a piszkos munkát viszi most el a jobbikos Bereczki Miklós, aki a Fidesszel egyeztetve kezdeményezi, hogy Koncz kikerüljön a képből (és nem mellesleg Bereczki volt kedvese kerüljön a helyére, akit egyszer már menesztettek ebből a bizottságból) – írják.

A frakció álláspontja szerint Bereczki Miklós fenti, továbbá korábban már több esetben mutatott magatartása folyamatosan morális aggályokat vet fel, és veszélyezteti az ellenzéki összefogás pártjainak együttműködését. Kiemelik, hogy a döntés nem befolyásolja az ellenzéki összefogást alkotó pártok szövetségét, a frakció kitart a hatpárti összefogás mellett, valamint továbbra is fontos és meghatározó partnernek tartja a Jobbik Magyarországért Mozgalmat.

Lapunk megkereste Bereczki Miklóst és a Jobbik sajtóosztályát is az ügyben, válaszukkal frissítjük majd a cikket. Bereczki Miklósról korábban akkor írtunk, amikor a Jobbik soroksári alapszervezetének elnöke nemcsak megjelent a Pride-on, hanem egy lelkes Facebook-bejegyzésben be is számolt arról, milyen hatással volt rá az esemény, hogy 15 évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. A párt nem indított ellene etikai vizsgálatot.

Frissítés: A cikk megjelenése óta Bereczki Miklós Facebook-posztban reagált a történtekre, eszerint az Összefogás Soroksárért Frakció közleménye valótlanságokat állít és szándékosan rossz színben tünteti őt föl. Bereczki szerint a kieső külsős bizottsági tagok helyére olyan ellenzékiek kerülnek, akik évek óta a kerületért dolgoznak és „készítenek oknyomozó anyagokat és leleplező riportokat az ellenzéknek, tehát a korábbi testületi ülésektől eltérően, nem ”ellenzék – Fidesz„ csere történt, az ellenzéki delegáltak száma nem csökkent”.

A kizárását így kommentálta:

„a korábban közösen létrehozott frakciószabályok tartalmazzák, hogy konfliktus esetén ”házon belül„, azaz a frakciónk keretein belül oldjuk meg a problémát, amennyiben ez nem vezetne eredményre, abban az esetben az ellenzéki összefogást alkotó pártok magasabb fórumait keressük fel (Erre volt példa korábban), azonban most semmi ilyesmi nem történt, jómagam csak a Facebookról értesültem a részvételem nélkül meghozott döntésükről, azaz kizárásomról, bármiféle demokratikus és mindannyiunk által elfogadott eljárást mellőzve.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!