Bayer Zsolt elsorolta, hogy miért nem lehet meleg a fél magyar kormány

2021. október 18. – 20:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki pártok frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter többször utalgatott rá, hogy a Fideszben és a kormányban is vannak melegek. Egy tavaly októberi szerencsi kampányeseményen például azt mondta, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg, nemrég pedig Juhász Péter videójában azt állította, hogy a fél kormány meleg, és az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus is saját neméhez vonzódik.

Erre reagált Bayer Zsolt kormánypárti publicista, fideszes véleményvezér vasárnap esti tévéműsorában, amiben egyesével végigvette, hogy szerinte melyik kormánytag miért nem lehet meleg. Mielőtt belekezdett volna a levezetésbe, Bayer gyorsan leszögezte, hogy aki ilyesmit állít, az egy „rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény.”

Nézzük, mire jutott Bayer, saját megfogalmazásában a „logika talaján maradva”:

  • Orbán Viktort kivette a sorból, mert nem feltételezi, hogy Márki-Zay a miniszterelnökre utalt.
  • Három nő is van a kormányban, rájuk azért nem utalhatott Márki-Zay, mert akkor leszbikusokat is említett volna. Marad tehát 11 férfi.
  • Semjén Zsolt azért nem lehet meleg, mert felesége van, sok gyerekük született. Hetente találkozik Bayer és Semjén, és eddig nem adta jelét a KDNP-s politikus, hogy meleg lenne, pedig már 1977 óta ismerik egymást.
  • Pintér Sándor nevét is gyorsan kihúzta Bayer, az érvelés úgy szólt: „ha Pintér Sándor meleg, akkor én is az vagyok.”
  • Varga Mihály pénzügyminiszter (Bayernek csak Varga Misi) sem lehet meleg, mert boldog házasságban él, egy „karcagi, kunsági, normális, tisztességes, böcsületes parasztgyerek”. Őt ugyan csak 1989 óta ismeri Bayer, de a lényeg, hogy Vargáról sem tudja elképzelni, hogy a saját neméhez vonzódna.
  • Benkő Tibor honvédelmi miniszter esetében nincs is szükség indoklásra Bayer szerint.
  • Gulyás Gergely kancelláriaminisztert is régóta ismeri Bayer, és ismeri a barátnőjét is, aki nő, tehát Gulyás sem meleg.
  • Kásler Miklós Emmi-miniszter esetében ugyanaz volt az érv, mint Pintérnél.
  • Dr. Nagy István agrárminiszter is régi ismerőse Bayernek, felesége és gyerek is van, ergo nem meleg. Ugyanez áll Palkovics Lászlóra.
  • Rogán Antalt „hol volt nejével, hol a mostani nejével hozzák hírbe, hogy mit csináltak, de mindegyik nő”, azaz a propagandaminiszter sem lehet meleg. Bayer szerint ha mégis, akkor „iszonyú ügyesen csinálja.”
  • Bayer szerint elég csak ránézni Süli Jánosra, és mindenki láthatja, hogy nem meleg.
  • A végére maradt Szijjártó Péter külügyminiszter, de nála valamiért nem indokolta meg külön a fideszes publicista, hogy miért biztosan heteró.

A végére maradt a slusszpoén, amikor Bayer bejelentette, hogy Márki-Zay Péter meleg, és a hódmezővásárhelyi lengőtekebajnok a fiúja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!