A DK egyik vezetője szerint mégsem mozgósított a Fidesz az előválasztáson

2021. október 18. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

„Márki-Zay Péterrel kapcsolatosan van egy várakozás, egy újdonságkeresés, ez vonzó volt sok szavazónak, most ez Európában divat. Azon lehet vitatkozni, hogy a kampány minden eleme korrekt volt-e, de a választók így döntöttek, és mi ezt tiszteletben tartjuk” – mondta Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a Telex vasárnap esti választási műsorában.

Szóba került, hogy mindkét jelölt azzal vádolta a másikat, hogy a Fidesz is mozgósított az érdekükben, de Arató nem gondolja, hogy ez tömeges lett volna, azt pedig főleg nem, hogy ez döntötte volna el a választást. A DK politikusa nem gondolja hibának, hogy az előválasztás utolsó napjaiban olyan sms-kampányt indítottak, amiben azt írták: „Tömegével jönnek a DK ügyfélszolgálatára az olyan bejelentések – főképp vidékről –, hogy fideszesek állnak a szavazósátraknál, akik elárulják, hogy Márki-Zay Péterre fognak szavazni.” Arató szerint ezzel a potenciális visszaélésekre akarták felhívni a figyelmet, valamint a saját szavazóikat akarták mozgósítani.

Arató elmondta, hogy az előválasztás a DK számára abszolút siker volt. „Egyrészt miénk a legtöbb egyéni jelölt, és mi vagyunk az egyetlen párt, akinek a miniszterelnök-jelöltje a második fordulóban is részt vett. Azt láttuk ugyan, hogy Dobrev Klára viszonylag szoros verséget fog szenvedni, de így is jóval szélesebb körben szavaztak már, mint amilyen aránya volt korábban a Demokratikus Koalíciónak az ellenzéken belül.

Úgy látom, a Demokratikus Koalíció maradt az ellenzék legerősebb pártja”

– mondta Arató.

A DK politikusa kiemelte, hogy az előválasztás során az ő aktivistáik voltak ott legnagyobb számban a szavazópontokon. „Mi gyakorlatilag az ország minden egyes sátrában, minden pillanatban jelen voltunk. Ezt sem más pártok, sem a civilek nem tudták megtenni. Mondhatjuk kicsit szerénytelenül, hogy a DK nélkül nem lett volna előválasztás, mert nem lehetett volna lebonyolítani.” Arató elmondta, hogy több módon segíteni fogják Márki-Zay Pétert, például a közös program megalkotásában és a vidéki szavazók elérésében is.

„Fontos, hogy egy miniszterelnök-jelölt a saját elképzelései szerint alakítsa a hatpárti együttműködést, de ez is ugyanúgy fog működni, ahogy eddig minden egyes döntést meghoztunk: a hat párt egyetértésével” – válaszolta Arató arra a kérdésre, hogy Márki-Zay győzelme várhatóan milyen hatással lesz az ellenzéki pártok szövetségére.

Az ellenzéki előválasztást értékelő műsorunkat itt nézhetik meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!