Az ellenzéki választók új útra akarnak lépni; győzelmed reményt hozott – Márki-Zaynak gratuláltak ellenzéki szereplők

2021. október 17. – 21:38

frissítve

Az ellenzéki választók új útra akarnak lépni; győzelmed reményt hozott – Márki-Zaynak gratuláltak ellenzéki szereplők
Márki-Zay Péter a budapesti eredményváró rendezvényén, győzelme kihirdetésekor – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Összeszedtünk pár olyan Facebook-bejegyzést és közleményt, amikben Márki-Zay Péternek gratulálnak ellenzéki szereplők.

Fekete-Győr András: Az új lendület felülkerekedik a régimódin

„Az új arcok felváltják a régieket, az új lendület felülkerekedik a régimódin. Történelmi pillanatok ezek, amit történelmi választási hónapok, majd a jövő évi új rendszerváltás után történelmi évek követhetnek. Mi így és erre készülünk.”

Jakab: A győztest mindannyiunknak támogatni kell

„A döntést meghoztátok, eszerint Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója a jövő évi országgyűlési választáson” – írja Jakab Péter Facebookon. „Tudom, hogy vannak most, akik csalódottak, mert nem az ő jelöltjük nyert.”

Pálinkás József: Szervusz Péter! Gratulálok!

Dobrev Klára: A szavazás lezárult, innentől minden erőnkkel Orbán Viktor legyőzésére kell koncentrálnunk

A DK miniszterelnök-jelöltje elismerte vereségét, telefonon gratulált Márki-Zay Péternek. „Mostantól kezdve nem foglalkozhatunk egymással, azzal kell foglalkoznunk, hogy a hatpárti szövetség hogyan győzi le Orbán Viktort, és miként bontja le Orbán Viktor rendszerét” – mondta Dobrev Klára, akinek nyilatkozatát itt olvashatja.

Ungár Péter: Nagy politikai sikert ért el, megérdemli az ellenzéki közösség támogatását!

Botka: Győzelmed reményt hozott

„Kedves Péter! Győzelmed reményt hozott, hogy együtt egy új, szabad, igazságos, szolidáris Magyarországot építhetünk. Ehhez még ma egyesíteni kell a demokratikus ellenzéket, közös program mentén, közös kampánnyal és jelöltekkel kell megnyerni a 2022-es választást” – írta Botka László, Szeged polgármestere.

Karácsony: A haza minden előtt

„Gratulálok az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek! Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt” – írta Budapest főpolgármestere.

Az LMP minden eszközével, szakértőjével, politikusával a közös célért fog dolgozni

„Márki-Zay Péter vezetésével 2022 tavaszán közösen le fogjuk váltani a NER-t és hozzákezdünk egy új, igazságos, fenntartható, élhető ország felépítéséhez.” Így gratulált az LMP Márki-Zay Péternek. Az előválasztás a demokrácia ünnepe volt a párt szerint. „Megmozdult az ország, idősebbek és fiatalabbak kapcsolódtak be a politikába, önkéntesek, civilek, aktivisták vettek részt az előválasztás erőt próbáló feladataiban.” A politikai viták velejárója az LMP szerint, hogy „lehettek sértődések, lehettek összeveszések, egymásra mutogatások, de ezeken mától túl kell lépni, együtt kell működniük az ellenzéki pártoknak és civil szereplőknek, mert a közös vállalásunk neheze még hátra van”. Azt ígérik, az LMP minden eszközével, szakértőjével, politikusával a közös célért fog dolgozni.

MSZP: Az ellenzéki választók új útra akarnak lépni

Az MSZP is gratulált Márki-Zay Péternek, „Magyarország első, demokratikus úton megválasztott közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltjének”. A szocialisták közleménye szerint a hódmezővásárhelyi polgármester meggyőző fölénye egyértelművé tette: „az ellenzéki választók új útra akarnak lépni, hogy együtt, közösen leváltsuk a Fideszt, és közösen olyan Magyarországot építsünk, ahol nem lehet az embereken átgázolni, érdekeiket semmibe venni.”

Magyarország történelmében ma új fejezet kezdődik az MSZP szerint, ebben pedig Márki-Zay Péter megválasztása hatalmas lépés előre. „Nő az esély, hogy a demokrata ellenzéki szövetség pártjai új többséget állítsanak maguk mellé a 2022-es országgyűlési választáson.” Most kell csak igazán rákapcsolni a közös munkára – írják – a demokrata ellenzéki szövetségen belüli versengés véget ért. A MSZP támogatja az előválasztáson megválasztott miniszterelnök-jelöltet, azt várják el tőle, hogy segítse a sokszínű szövetség munkájának összehangolását, és képviselje a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító országot építő közös programot. „Legyen elkötelezett az alacsony magyar fizetések felzárkóztatása, a rabszolgatörvény eltörlése, a szociális háló megerősítése, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása, a lakhatási válság felszámolása, a közfinanszírozott oktatás és egészségügy megerősítése és minőségének javítása, a korrupció megszüntetése, a magyar embereket megkárosítók felelősségre vonása, valamint Magyarország nemzetközi tekintélyének helyreállítása iránt, ahogyan mi is azok vagyunk.”

Párbeszéd: Elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység és a változás mellett

A Párbeszéd is gratulált a győztes miniszterelnök-jelöltnek. „Hisszük, hogy a közös ellenzék által kijelölt politika a változást akarók táborának folyamatos bővülésével tovább erősödik, és 2022 tavaszán a Fidesz igazságtalan, aljas, korrupt rendszerének a helyébe lép” – írják. „Elkötelezettek vagyunk az ellenzéki egység és a változás mellett, és mindent megteszünk a közös cél eléréséért, az igazságos, szolidáris, zöld Magyarország felépítéséért.”

Momentum: Az összes ellenzéki pártra, a civilekre és minden változást akaró szavazóra szükségünk lesz

„A következő fél év nem szólhat másról, mint hogy felkészüljünk arra, hogy hogyan tudunk együtt egy tisztességes, emberséges, fenntartható, zöld Magyarországot építeni. Mert ne felejtsük: az összes ellenzéki pártra, a civilekre és minden változást akaró szavazóra szükségünk lesz Orbán Viktorral és a NER-rel szemben” – egyebek mellett erről írt posztjában a Momentum.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!