Megnyerte a fővárosi patkánypert a Bábolna Bio

2021. október 14. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Kúria jogerős ítéletében azt állapította meg, hogy érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat. Erről csütörtökön a per nyertese, a Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. számolt be. A cégnek 2018-ban járt le a szerződése, előtte 47 évig ők végezték a patkánymentesítést Budapesten. Amikor azonban 2018-ban új közbeszerzési tendert írtak ki a feladatra, a Bábolna Bio nem nyert.

A cég azóta, három éve pereskedett már az önkormányzattal. A főváros az RNBH Konzorciumot nyilvánította nyertesnek 2018-ban. A Kúria most kimondta, hogy ez a döntés a közbeszerzési törvénybe ütközött, a konzorcium ajánlatát érvénytelennek kellett volna nyilvánítani, mert nem felelt meg az előírásnak, és a referenciák sem voltak megfelelőek. A Bábolna Bio Kft. ajánlata volt ezután a második legkedvezőbb, ráadásul érvényes is. A cég első körben a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért, de ott nem járt sikerrel.

Amíg tartott a most lezárult, hosszadalmas közigazgatási per, a Fővárosi Önkormányzat új eljárást hirdetett patkányügyben 2020 őszén, bár eredetileg 2022-ig szólt a szerződés a konzorciummal. Ezt újra ugyanez a konzorcium nyerte, amely 2018-ban átvette a feladatot, majd nem tudott megbirkózni vele, és következményképp botrányba fulladt a fővárosi patkányhelyzet. Az addigra már Karácsony Gergely vezetése alatt álló főváros akkor azt állította: „a mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, a főváros érdekeit képviseli”.

„A Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. az elmúlt három évben, a folyamatban lévő jogi eljárások alatt nem állt a nyilvánosság elé, a jogerős döntés megszületése nyomán azonban fontos tartja annak kimondását, hogy 2018-ban jogszerűtlenül fosztották meg a 47 éven át a budapestiek megelégedésére végzett munkája folytatásának lehetőségétől. A cég álláspontja szerint a Fővárosi Önkormányzat jogszabályba ütköző 2018-as döntésével, valamint ennek a Közbeszerzési Döntőbizottság általi megerősítésével

súlyos anyagi és erkölcsi kár érte, amellyel kapcsolatban érvényesíteni kívánja a kártérítési igényét.” – áll a cég sajtóközleményében.

A fővárosi patkányhelyzet elharapózásának körülményeiről még a régi Indexen ebben cikkünkben, a patkányirtó konzorcium álláspontjáról pedig szintén a lapnál, ebben az írásunkban számoltunk be bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!