Ugyanazt a patkányirtó csapatot bízza meg Karácsony, mint Tarlós

2021. január 8. – 15:57

Ugyanazt a patkányirtó csapatot bízza meg Karácsony, mint Tarlós
Patkányok a Bábolna Bio Kft. fővárosi laboratóriumának tenyészetében 2013. április 25-én Fotó: MTI/Kovács Attila

Másolás

Vágólapra másolva

Közvetlenül a Városháza, valamint annak városgondnoki hálózata fogja ellenőrizni a két évre ismét, ám új szerződéssel megbízott RNBH Konzorciumot, hogy valóban megfelelően végzi-e a patkányirtást Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal új közbeszerzési eljárást írt ki a munkára, ám a 2018-as botrányos feladatátvételt követően az RNBH ismét a patkánymentes Budapestet évtizedeken át fenntartó Bábolna Bio ajánlata alá ígért.

Alacsonyabb árajánlattal ismét elnyerte az RNBH Konzorcium a budapesti patkányirtása kiírt, kétéves közbeszerzési eljárást, értesült a Telex. Magyarán ugyanaz a cégcsoport végzi majd a patkánymenesítést a fővárosban, amely 2018-ban átvette a feladatot, majd nem tudott megbirkózni vele, így botrányba fulladt a fővárosi patkányhelyzet.

A főváros szerint ugyanakkor az RNBH-nak a következő időszakban teljesen más követelményeknek kell megfelelnie, ráadásul közvetlenül a Városháza fogja, keményebb feltételek mentén ellenőrizni az irtást.

Magasabb összeget, 2 évre bruttó 899,2 millió forintot költ a főváros 2021-22-ben Budapest patkánymentesítésére, és teljesíen átalakították az elvárásrendszert is, közölték. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint az új szerződés az eddigi irtási területeket is másként határozza meg: eszerint Budapest teljes területére ki kell terjeszteni a tevékenységet, a gócpontokat pedig – szemben a korábbi szerződéssel – ezúttal már pontosan és ellenőrizhetően határozta meg a főváros.

„A mostani szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, a főváros érdekeit képviseli”

– írták, hozzátéve, hogy az április és november közötti elszaporodás szempontjából veszélyes időszakban nagyobb intenzitással folyik majd a kártevőmentesítés a legveszélyeztetettebb területeken. Az új szerződés alapján a főváros határozza meg azt a 20 kiemelt csomópontot, ahol mintegy 700 helyen folyamatos méregmező fenntartása szükséges. A patkányészleléssel kapcsolatos bejelentések ezután a fővároshoz futnak be, nem az irtást végző céghez. Így minden bejelentésről tudni fog a főváros, amely városgondnokok segítségével maga is ellenőrizni tudja a fertőzöttséget, ezáltal a vállalkozó munkáját. Mindeközben megmarad majd a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) bevonása is az ellenőrzésekbe.

Mint ismert a Fővárosi Önkormányzat előző vezetése 2018. július 19-én kötötte meg a korábbi szerződést a közbeszerzési eljárásban nyertes RNBH Konzorciummal. Akkor ugyanis a Rovért Kft. vezette négytagú RNBH konzorcium váltotta több tíz év után a feladatot panasz nélkül ellátó Bábolna Bio nevű céget. A munkát a fővárosi önkormányzat előzetesen nettó 1,3 milliárd forintra becsülte, ennél valamivel kevesebbet kért az RNBH. Végül azonban a patkányinvázió miatt még 650 millió forintot kellett a feladatra költeni, miközben a váltást követően ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége.

Miután a laikusok számára is láthatóvá vált elszaporodás miatt a budapesti patkányhelyzet kampánytémává vált, nemcsak Tarlós István volt főpolgármester, hanem kihívója, a várost ma vezető Karácsony Gergely is patkánymentes Budapestet ígért. Ennek érdekében a jelentős pluszköltséggel járó rendkívüli irtást követően, 2020. június 24-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés egyhangú döntést hozott arról, hogy a hatályos vállalkozási szerződés felülvizsgálata indokolt és szükséges miközben a szolgáltatás folyamatosságát a megszüntetés időpontjáig fenn kell tartani. Az eddigi szisztéma felülvizsgálatát követően a főváros 1,3 milliárd forintos becsült értékre írt ki közbeszerzést.

Le kellett nyelni a mérget az új közbeszerzéshez Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Le kellett nyelni a mérget az új közbeszerzéshez Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Információink szerint a közbeszerzésen határidőig 3 ajánlat érkezett be: az RNBH Konzorcium, a Corax-Lakidar Konzorcium, valamint a korábbi szolgáltató, a Bábolna Bio Kft.-Roxin Group Kft. és Ronix Kft. közösen indult el a tenderen. Az ugyanakkor már az ajánlatok előzetes bírálata során kiderült, hogy a legjobb ár-érték arányú ajánlatot benyújtó Corax-Lakidar Konzorcium a hiánypótlást elkésetten, határidőn túl nyújtotta be, ezért ajánlatát érvénytelennek nyilvánították.

Idén, január 4-én hozott ugyanakkor a döntőbizottság eredményt a másik két induló pályázatáról, és úgy tudjuk, az RNBH ismét azzal nyert, hogy olcsóbb ajánlatot tett. Emlékezetes, hogy az RNBH már 2018-ban is az alacsonyabb ár-értékarányú pályázata révén nyerte el a munkát, ugyanakkor az addig dolgozó Bábolna Bio leléptetése után alig néhány hónap alatt elharapózott, tavaszra pedig robbanásszerűen megnőtt a fővárosi patkánypopuláció. Az RNBH azt állította, nem voltak tisztában, így nem is lehettek felkészülve a valós budapesti patkányhelyzetre, a Bábolna Bio viszont tagadta az adatkozmetikázási vádakat, és több perben, jogi úton kívánta tisztázni a 45 éven át végzett munkáját, és valótlan, de legalábbis félreértelmezett referenciák felhasználásával vádolta az RNBH-t.

Azt a céget, amely most tehát újabb két éven át végezheti a patkányirtást a fővárosban, megváltozott körülmények között. A fővárosi patkányhelyzet elharapózásának körülményeiről még a régi Indexen ebben cikkünkben, a patkányirtó konzorcium álláspontjáról pedig szintén a lapnál, ebben az írásunkban számoltunk be bővebben.


A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!