Négy új híd épül 2023 végéig a magyar–szlovák határon
2021. október 13. – 07:23
Október elején, a szlovák külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy 2023 végéig elkészül három Ipoly-híd építése, valamint befejeznek egy kerékpáros hidat a Dunán is. Most ezekről osztott meg részleteket az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, Schanda Tamás, elárulva, hogy
- az Ipoly Nógrád megyei szakaszán Drégelypalánk–Ipolyhídvég és Őrhalom–Ipolyvarbó között épülnek új hidak egyenként 1,7 milliárd forintból;
- valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros mederhíd épül 1,9 milliárd forintból – a kapcsolódó ártéri hidakkal;
- a négy hídról szóló bejelentés pedig a már elkezdett, a Pest megyei Ipolydamásd és Helemba közötti híddal lesz teljes.
A nógrádi hidak esetében a „kivitelezési közbeszerzési eljárások lezárultak, a vállalkozói szerződések hamarosan hatályba lépnek”, míg a dunakiliti híd esetében a magyarországi létesítmények kivitelezőit már megtalálták.
Szijjártó korábbi bejelentésében a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi útról, a Pozsony és Budapest közötti szárnyashajó-közlekedés januári újraindításáról, valamint a a visegrádi gyorsvasút megépítésének fontosságáról tett említést.