Medián: Egy Márki-Zay vezette ellenzéki lista verné a fideszest, Karácsonnyal és Dobrevvel fordított a helyzet

2021. október 11. – 12:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan közvélemény-kutatási adatokat közölt a Hvg hétfőn, ami alapján – amennyiben hiszünk az előválasztás esetében gyakran igen bizonytalan eredményekben – érthetőbbé válik, miért léphetett vissza Karácsony Gergely az előválasztás során Márki-Zay Péter javára.

A Medián eredményei szerint ugyanis a hódmezővásárhelyi polgármester listavezetése esetén az ellenzéki közös lista jelenleg 3 százalékkal előzné a fideszest, míg Karácsonnyal és Dobrev Klárával épp az ellenkezője igaz, a Fidesz lenne előnyben. A mérést ezerfős, országos reprezentatív mintán végezték 29-e és október 4-e között.

A mért forgatókönyveket az alábbi ábra szemlélteti:

Ebből az olvasható ki, hogy Dobrev Klára és (a felmérés idején még versenyben lévő) Karácsony Gergely jelöltsége inkább a kormánypártok javára mozgósított volna szavazókat.

Márki-Zay Péter jelöltségénél viszont megfordulna az állás: az ellenzéki szavazókat jobban, a kormánypártiakat kevésbé mozgósítaná az ő jelöltsége, így az ellenzék 3 százalékpontnyi előnyhöz jutna. A Medián azt is megmérte, mennyien szavaznának a fideszes és az ellenzéki listára abban az esetben, ha a listavezető személyére nem kérdeznek rá, így kiegyenlített, 37-37 százalék lett az állás.

Mindez természetesen csak egy jelenleg mért állást mutat, és még bármilyen irányba alakulhatnak a számok a jövő tavaszi választásokig. Azt ugyanakkor jelzi, hogy Karácsonynak kutatások alapján is lehetett oka arra, hogy azt gondolja: ha az ellenzék le akarja váltani a regnáló kormányt 2022-ben, akkor ezt nagyobb eséllyel teheti meg Márki-Zay vezetésével, mint az övével. Azt, hogy lehetett ilyen kutatás a jelöltek birtokában a visszalépés előtt, az is megerősít, hogy Márki-Zay Péter is megemlített egy ilyen eredményt vasárnapi beszédében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!