Gődény György nem fogadta el a bíróság végzését a rémhírterjesztéses ügyben, tárgyalást akar

2021. október 7. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Gődény György még szeptemberben kapott egy év felfüggesztett börtönbüntetést rémhírterjesztésért, de a vírusszkeptikus gyógyszerész nem fogadta el a bíróság végzését, tárgyalást akar, derült ki a Nyíregyházi Járásbíróság közleményéből.

A bíróság szeptemberben a rendelkezésre álló iratok alapján hozta meg végzését. Gődény és védője azonban ezt nem fogadták el, tárgyalás tartását kérték az ügyben, így az eljárás előkészítő ülésen folytatódik.

A Gődény elleni vádirat lényege szerint a férfi 2020. november 25-én a déli órákban A választás szabadsága címmel egy írást jelentetett meg a saját internetes oldalán, ami felkerült a vádlottról elnevezett egyéb közösségimédia-oldalára is. Gődénynél ezek után december 11-én hajnalban jelentek meg a rendőrök, házkutatást tartottak, majd előállították.

A cikkben a férfi értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a kormányzat intézkedéseit víruspropagandának titulálta, illetve az egész védekezést mesterségesen szított hisztériának nevezte. A kötelezően viselni rendelt szájmaszkokról azt állította, hogy azok az egészségre ártalmasak, védelmi eszköz szerepüket nem töltik be.

A korábban demonstrációkat is szervező gyógyszerész most a parlamentbe készül, a Normális Élet Pártja nevű szervezettel akarja a jelenlegi ellenzéket és a kormánypártokat is megállítani, mert szerinte azok mindent tönkretesznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!