Zárt kapuk mögé került hirtelen a Velence Korzó büfésora

2021. október 5. – 15:27

frissítve

Zárt kapuk mögé került hirtelen a Velence Korzó büfésora
A lekerített part – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő reggelre lezárta a Velence Korzó teljes területét az üzemeltető. A város önkormányzatával harcban álló társaság még a nyár folyamán, ideiglenes intézkedés keretében birtokvédelmet nyert a bíróságon, így továbbra is a Gomi Kft. felügyelete alatt működik a terület. Egy büfés jelezte a hétfői új helyzetet: a vendégek a mai naptól nem tudják megközelíteni a területet, így a büfésort sem, ugyanis minden kaput lezáratott az üzemeltető – számol be a helyzetről a Feol.hu.

„Még csak az sem tud bemenni, aki sétálni szeretne a parton. A korzó épületéből sem lehet kimenni a partra, sőt, még a vészkijáratok is le vannak zárva. Teljesen értetlenül állunk a helyzet előtt, hivatalos megkeresést sem kaptunk a strandüzemeltetés részéről a tervezett lezárásról” – mondta egy büfétulajdonos a Feol.hu-nak, hangsúlyozva, hogy tudomása szerint érvényes működési engedélye van minden büfésnek a területen egész évre.

„Az áruk meg vannak rendelve, bértámogatást vettem fel az alkalmazottaknak, amivel kötelezettséget vállaltam. Teljesen kilátástalannak látom a helyzetet. Határozott fellépést várunk ez ügyben az önkormányzattól”

– tette hozzá. A kapukra kihelyezett „ideiglenesen zárva, munkaterület” tábla ellenére a szemtanú semmilyen munkálatot nem látott a területen. Majd pedig hozzátette: a büféépületek saját tulajdonban lévők, nem a kft.-től bérlik azokat.

A lap megkereste az üzemeltetőt, de nem kapott választ. Információik szerint azonban az indok az, hogy a korzó jelenleg munkaterület, felújítások, nyár utáni karbantartások zajlanak. Továbbá úgy tudják, az üzemeltető és a büfések többsége között egy szeptember 30-án lejárt szerződés is volt.

„Hétfőn a Korzót üzemeltető cég újabb jogszerűtlen lépéssel bizonyította azt, hogy szükségszerű és elkerülhetetlen volt a velük való azonnali hatályú szerződésbontás. A büfék lezárása nemcsak az üzemeltetési szerződés szerint minősül jogszerűtlen lépésnek, de a büfétulajdonosok tulajdonhoz való jogát is csorbítja – valamint ellehetetleníti egy velencei közterület használatát”

– áll a velencei önkormányzat közösségi oldalán közzétett közleményben.

Az önkormányzat eddig is, ezután is minden törvényes lépést megtesz a méltatlan állapot megszüntetésére és a közvagyon visszaszerzésére, teszik hozzá. A szerződést felmondták, alperesként az üzemeltető megtámadta a döntést. Bíznak abban, hogy a hatóságok, a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás is mihamarabb hozzájárulnak a jogszerű állapotok helyreállításához – zárul a közlemény.

Mint azt korábban az üggyel kapcsolatban megírtuk, a Korzó és közvetlen környezete (így a strand) üzemeltetését a Gomi Kft. nyerte el, az indulás óta ők viszik a feladatot, és az érvényes szerződés értelmében ez még legalább 2030 végéig így lesz. Ehhez képest az együttműködés a terület tulajdonosával korántsem zökkenőmentes. Az önkormányzat vezetése a Korzó-projekt megálmodása óta többször változott, az előző, fideszes kurzus után 2019 ősze óta a független Gerhard Ákos a polgármester, aki már lokálpatrióta civil tevékenysége során is összetűzött egyszer a Gomi Kft.-vel. A konfliktusról bővebben itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!