Elfogtak egy magyar fiatalt, akinek a legmagasabb szintű hozzáférése volt az Iszlám Állam egyik oldalához

2021. október 05. – 06:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója az M1 hétfő esti műsorában.

Hajdu János a napokban történtekről kifejtette: ez az ügy összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi ügyével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon. V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését a most elfogott T. Dominikkal.

Ezzel egy időben a német rendőrségtől is érkezett információ, miszerint a férfi különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online. Az IP-címet azonosították Magyarországon.

Az elfogott férfi több mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról.

A férfi olyan oldalakat is elért, amelyekhez „rendszergazdai hozzáférés kell”. A TEK főigazgatója kérdésre megerősítette: az Iszlám Állam propagandacsatornájáról van szó.

Azt mondta: T. Dominik nem tartott a radikalizálódás és merénylettervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha most nem fogják el, „egyenes út” vezetett volna odáig.

A főigazgató elmondta: a 23 éves, magát muszlim vallásúnak valló férfi magyar, édesapja is Magyarországon született, de családja algériai gyökerekkel rendelkezett. „Nagyon nehéz a családi háttere, a terrorszervezetek pont az ilyeneket keresik, akik reményvesztettek, úgy érzik, senkik” – tette hozzá Hajdu.

V. Kendét azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon olyan beszélgetésekben vett részt, melyek a terrortámadásra való felkészülésről, az azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról és módszerről szóltak. Mivel a férfi az Iszlám Állam által működtetett felületen kommunikált, az Iszlám Államnak hűségesküt téve ajánlkozott támadásra, ezzel ő is a terrorszervezet részévé vált.