Fekete-Győr: Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk Orbán ellen

2021. október 2. – 17:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Utolsónak, ahogy a miniszterelnök-jelölti sorrendben is ezt a pozíciót foglalta el, Fekete-Győr András is elmondta a véleményét a formálódó Karácsony–Márki-Zay együttműködésről. A Jobbik elnöke, Jakab Péter Dobrev mellé állt, a DK-s Molnár Csabánál nem is volt kérdés, hogy Dobrev mellett emel szót. A Momentum elnöke, Fekete-Győr friss posztjában először is Jakabra reagált, és nem ért egyet azzal, hogy csökken a kormányváltás esélye, ha Budapest és Hódmezővásárhely polgármestere összefog. Annál is inkább, mert mindketten nyertek már választást a Fidesszel szemben.

„Aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a Fideszt és egy új Magyarországot felépíteni.”

A Momentum elnöke biztos benne, hogy a Jobbik szavazói most elképedve nézik, hogy a DK és a Jobbik fél éve született barátsága abban csúcsosodik ki, hogy Jakab Péter éppen győzelemhez próbálja segíteni Dobrev Klárát.

„Mind a momentumosok, mind a jobbikosok tudják: a kormányváltáshoz nem ez az út vezet, hanem a valódi változást akaró városi, vidéki, jobboldali, baloldali és bizonytalan szavazók szövetsége. Mindannyiunk szövetsége”

– összegzett.

Terézváros momentumos polgármestere, Soproni Tamás azt javasolta Jakab Péternek a posztja alatti hozzászólásában, hogy akár be is léphetne a DK-ba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!