Szombaton még összeomlott, most már napi 20 ezer szavazót ereszt át az előválasztás online rendszere

2021. szeptember 28. – 16:35

frissítve

Szombaton még összeomlott, most már napi 20 ezer szavazót ereszt át az előválasztás online rendszere
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Akár 120 ezren is lehetnek, akik interneten adják le a szavazatukat az összellenzéki jelöltre. Az önkéntesekkel, ingyen összerakott rendszer kezdeti bukdácsolásai után mostanra napi 20 ezer ember szavazását képes lebonyolítani, és állításuk szerint több netes támadást is meghiúsított. Az online szavazás szívcsakrájában jártunk az ellenzéki előválasztás utolsó napján.

Aki kedd este nyolc előtt még regisztrál, az még mindenképpen leadhatja a szavazatát – így nem lehet pontosan tudni, hány órakor ér véget kedden a nyolc napon át zajló ellenzéki előválasztás online része. (Az offline szavazásnál is csak a sorba való beállás végső időpontja az este nyolc óra, így a szavazás a sátrakban is tovább tart valamivel.)

Sok mindent látott már a Villányi út 11–13 .1972-ben felhúzott épülete. Volt már a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem központja, az MSZMP KB Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatósága, itt szakadt szét – bár nem szűnt meg – az MSZMP, majd jött létre az MSZP, amely az épületet is megörökölte, mondván, az MSZP által létrehozott Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány az MSZMP KB Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatóságának jogutódja. (Az alapítvány révén az Általános Vállakozói Főiskolának helyt adó épületet az MSZP székháznak is használja, miután 2009-ben eladták a korábbit.)

Ahová minden online szavazó bekukkant

Az ötszintes épület – amelynek bejáratánál márványtábla hirdeti, hogy a tervezés a Lakóépülettervező Vállalat érdeme, és nem más volt az építő, mint a Középületépítő Vállalat – a haladó hetvenes éveket idézi, de 2021 szeptemberében olyan dolognak adott helyet, ami még sosem volt Magyarországon: itt bonyolítják le az ellenzéki előválasztás online részét.

Itt ülnek azok az operátorok, akik az online szavazók azonosítását végzik. A folyamat egyszerű: a bejelentkező kitölti az adatokat – lakcím, születési hely, anyja neve, személyi szám –, majd ellenőrzi a program, hogy működik-e a videócset. Ezután – ha nem időpontot foglalunk, hanem mielőbbi szavazást kérünk – várunk. Délután háromkor 16 perc türelmet kért a rendszer, csaknem 700 várakozóval, akiket 165 operátor kezelt.

Az előválasztási oldal felülete az adatok bediktálása után, bejelentkezésre várva, az utolsó nap, délután 3-kor – Fotó: Telex.hu
Az előválasztási oldal felülete az adatok bediktálása után, bejelentkezésre várva, az utolsó nap, délután 3-kor – Fotó: Telex.hu

Az ígért idő lejártával tényleg bejelentkezett az operátor, aki a választó adatait összevetette a monitoron, élőben bemutatott személyazonosító okmányokkal. A videócsetes beazonosítás után jön a szavazás a miniszterelnök-jelöltre és a lakóhely szerinti képviselőjelöltre. Az egész nem tartott tovább két percnél.

Ez nem volt az elejétől kezdve így.

„A rendszer áteresztőképessége az előregisztráció kezdetén napi 1500 fő volt, mostanra napi 20 ezer ember szavazását tudjuk lebonyolítani” – mondta a Momentum pártigazgatója. Mezei Márk szerint ahogy kiderült, hogy az aHang által kifejlesztett rendszer áteresztőképessége kevés lett, két dolgot kellett tenni: át kellett kalibrálni az online felületet, és a kezdetben húszfős operátorcsapatot fel kellett duzzasztani – mostanra kétszázan vannak. Elsöprő többségük vagy momentumos, vagy a Momentum szervezése révén jött, akár diákmunkás munkaerőközvetítőkön keresztül. Az operátorok körülbelül fele fizetésért végzi a munkát.

Az ennek alapján rögtön látszik, hogy az online szavazást a kezdetektől szorgalmazó Momentum volt a legaktívabb az operátorok bevonzásában. A többi párttól is akad néhány operátor, de elmondások szerint a többi ellenzéki párt inkább a szavazási folyamat ellenőrzésében vesz részt: beülnek egy-egy operátor mellé, és vizsgálják, hogy az azonosítás szabályosan halad-e. Volt arra példa – a megfigyelőktől függetlenül is –, hogy az operátor nem engedhette tovább a szavazót, mert nem tudta felmutatni az érvényes személyazonosító okmányát.

Budapesten a legaktívabbak

Pontos területi adatok még nincsenek, de a Momentum kampányának vezetője, Bedő Dávid szerint a fővárosban van olyan körzet, ahol a 30 százalékot is elérte az online szavazók aránya. „Már volt olyan nap is, amikor egy adott körzetben többen szavaztak neten, mint a sátornál” – hozott példát arra, mennyire fontos volt az online szavazás megszervezése, amivel mostanra már a többi párt is egyetért.

Az online szavazók azonosítását végző operátorok – Fotó: Huszti István / Telex
Az online szavazók azonosítását végző operátorok – Fotó: Huszti István / Telex

Bedő szerint a jelenlegi adatok alapján az előválasztás teljes lezárásáig 120 ezer is lehet az online szavazók száma, és az offline elérheti a 620 ezret. Ez tehát 16 százalékos arányt jelent a becslés alapján. A megyeszékhelyeken is nagyjából ez az érték, kisebb településeken azonban néhol a 10 százalékot sem éri el.

A Budapest-vidék különbség itt tehát jól kitapintható, az operátorok tapasztalatai szerint viszont más tekintetben vegyes a kép: éppúgy szavaznak fiatalok is – az előválasztáson mindenki szavazhat, aki a 2022-es választások előtt betölti 18. életévét –, mint az idősebbek.

Több támadás is érte a rendszert, de kibírta

A választás online felülete döcögősen indult – bár eleinte offline is előfordult, hogy a szavazóknak várakozniuk kellett, mert elfogyott az adatok kitöltéséhez szükséges űrlap –, a rendszer szombaton le is állt egy támadás miatt, így vasárnap sem lehetett szavazni, igaz, az elemzések szerint megfelelő védelemmel ez kivédhető lett volna.

A szavazás megmentése fele-fele arányban a Jobbik és a Momentum érdeme – mondta Mezei. Ugyanis „a két párt technológiai szakemberét összezárták, hogy 36 óra alatt tegyék helyre a rendszert”. Ez nem csak az online szavazást érintette, hanem az offline-t is, hiszen a háttérrendszere mindkettőnek ugyanaz.

„A rendszert úgy kell elképzelni, mint egy háromsávos autópályát, amelyen a túlterhelés elkerülése érdekében csak személyautók hajthattak volna fel. Azonban nem volt minden felhajtón valódi akadálya annak, hogy kamionok is felhajtsanak – azaz nem volt védve a túlterhelésről. Mostanra a rendszer minden felhajtóján megvan ez a védelem, és ha kell, bármikor 10-20 sávosra is bővíthetjük ezt a pályát” – magyarázta digitális analfabétáknak is érthetően Danka Miklós András a jelenlegi rendszer védelmét és kapacitását.

A Momentum technológiai igazgatója másképp is el tudta volna mondani, elvégre nyolc évet húzott le különböző pozíciókban a Palantir Techonologiesnél, amit a Pay Pal társalapítója, Peter Thiel vezet.

Balról jobbra: Danka Miklós András, a Momentum technikai igazgatója, Mezei Márk, a Momentum pártigazgatója, Bedő Dávid, a Momentum kampányának vezetője – Fotó: Huszti István / Telex
Balról jobbra: Danka Miklós András, a Momentum technikai igazgatója, Mezei Márk, a Momentum pártigazgatója, Bedő Dávid, a Momentum kampányának vezetője – Fotó: Huszti István / Telex

A londoni és prágai évek után úgy döntött, két évet a Momentumra szán. „Azt szeretném, ha kompetens és becsületes emberek kerülnének a megfelelő helyekre” – mondta el, hogy miért kapcsolódott be az ellenzéki párt munkájába.

Danka szerint nem érheti kritika az aHang munkáját sem, ők is ingyen és gyorsan kellett, hogy dolgozzanak a rendszeren, amelynek kialakítása piaci áron sok tízmillióba került volna. Így most csak 2-3 millióról van szó, amit a megbízható szolgáltatóra és a szerverek bérlésére kell költeni.

Ezzel szemben hosszú felkészüléssel és sok milliárddal a háta mögött a vakcinaregisztráció sem ment zökkenőmentesen, de 2018-ban a szavazatösszesítő rendszer is lehalt egy időre.

A Momentum technológiai igazgatója kifejezetten jónak mondta az aHang által kidolgozott elemet, amely megakadályozza, hogy valaki kétszer is szavazzon. (Ezt egy visszafejthetetlen kóddal oldják meg, amelyen keresztül az adott személy pontos adatai már nem követhetők vissza, az azonban ellenőrizhető, hogy szavazata már a rendszerben van-e.)

A kettős szavazást akadályozó rendszer működik, kipróbáltuk egy olyan személlyel, aki offline szavazott néhány nappal korábban, majd bejelentkezett az utolsó napon az online szavazásra. Az azonosítást végző operátor az adatok egyeztetése után továbbengedhette ugyan, a szavazófelületen azonban már pontos időpont megjelölésével az állt, hogy a szavazatot az illető már korábban leadta.

Támadás egyébként most is éri a rendszert, volt, hogy az adatbázishoz próbáltak hozzáférni, máskor SQL injectionnal próbálkoztak – amikor az alkalmazás egyik rubrikájában helyeznek el téves információt, adatbázis parancsot –, vagy olyan programot eresztetek rá, amely keresi a rendszer gyenge pontját, ezek a próbálkozások azonban már nem jártak sikerrel. Hogy ezt a világszerte több, vírussal megfertőzve összehangolt számítógéppel végrehajtott támadást ki rendelhette meg, az a szakember szerint kideríthetetlen.

Szerda este 8-tól élőben eredményértékelő műsort tartunk a Telexen. Ezzel kapcsolatban minden információ elérhető az esemény Facebook-oldalán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!