Baja van a Közbeszerzési Hatóságnak a frankfurti villamosok beszerzésével

2021. szeptember 25. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

Jogorvoslati eljárást kezdeményez a Közbeszerzési Hatóság a fővárosi villamosbeszerzéssel összefüggésben, felmerült ugyanis a gyanú a nyáron megjelent cikkek, közlemények után, hogy a BKV Zrt. előzetesen egyeztetéseket folytatott azon érintett frankfurti villamosok miatt, amikre később közbeszerzési eljárást írt ki. Így pedig azt a céget hozhatták előnybe, akivel korábban már egyeztettek például a beszerzés körülményeiről vagy a szállítási ütemezésről – közölte a hatóság szombaton az MTI-vel. A Közbeszerzési Hatóság szerint a fentieket alátámasztják a BKV Zrt. honlapján olvasható közlemények, valamint egy közgyűlési előterjesztés is.

A BKV 35 használt, alacsonypadlós villamos beszerzése mellett döntött a korszerűtlenné vált Ganz-csuklós villamosok kiváltása érdekében. Az erről szóló közbeszerzési eljárást megindító felhívás augusztus 24-én jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, a kiírás alapján pedig bárki pályázhatott.

„Mindezek alapján azonban jól látható, hogy ebben a közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő és a leendő nyertes előzetes egyeztetése miatt a verseny tisztasága és a gazdasági szereplők esélyegyenlősége nem biztosított”.

A vonatkozó törvény korlátozza a lehetséges gazdasági szereplők bevonását a közbeszerzési eljárás előkészítésébe az ajánlatkérő által, éppen azért, hogy azok más ajánlattevőkhöz képest ne rendelkezzenek többlet információkkal, és hogy minden gazdasági szereplő egyforma eséllyel indulhasson az eljárásban írták- Márpedig ha az ajánlatkérő egy gazdasági szereplőt ilyen mértékben bevon az előkészítésbe, az az ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban összeférhetetlenség miatt nem vehet részt – közölték.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke a fentiekre tekintettel összeférhetetlenség, a verseny tisztaságára és a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére vonatkozó alapelvek súlyos megsértése miatt jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, és megtette a szükséges büntetőjogi feljelentést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!