A járványkezelés témájával kezdenek a jelöltek

2021. szeptember 24. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára szerint a járványkezelés volt az utolsó csepp a pohárban, emiatt döntötte el, hogy elindult az előválasztáson. A DK miniszterelnök-jelöltje a kormány járványkezelését kritizálta, illetve az ahhoz kötődő állami beszerzéseket, illetve azokat a támogatásokat, amelyeket például Mészáros Lőrinc vehetett igénybe. Dobrev érdemi járványellenes intézkedéseket, tesztelést és egészségügyi kapacitásbővítést ígért.

Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd–LMP jelöltje a fővárosi intézkedésekről beszélt, és arról, hogy Budapest jól teljesített – a propaganda állításaival szemben – a járvány kezelésében, sőt, több intézkedésük példaként szolgált aztán az országos döntéseknek. Karácsony is azon az állásponton volt, hogy korrupciógyanús beszerzések helyett érdemi lépésekkel lehet elkerülni a tömeges megbetegedéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!