Pénzbüntetést kaphat a Dobrev Klára egri roadshow-ján fegyvert rántó demonstráló

2021. szeptember 23. – 10:30

Pénzbüntetést kaphat a Dobrev Klára egri roadshow-ján fegyvert rántó demonstráló
Fotó: Demokratikus Koalíció

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzbüntetést kaphat az ügyészség indítványa alapján az a férfi, aki még június elején zavarta meg Dobrev Klára, a Demokratikus koalíció miniszterelnökjelölt-jelöltjének egri roadshow-ját két társával – a vádemelésben érintett férfi gázfegyvert is rántott a dulakodás végén. Az ügyben egy másik férfi ellen is vádat emeltek, ő egy hangfalat felrúgva okozott nyolc napon belül gyógyuló sérülést.

A júniusi pártrendezvényen három, Gyurcsány Ferenc ellen demonstráló férfi jelent meg „EL”, „KÚR”, „TUK”-feliratú táblákkal a nyakukban, majd Gyurcsány őszödi beszédét kezdték lejátszani egy magukkal hozott hangszóróval. A DK szimpatizánsai ekkor összeszólalkoztak a három férfival, ekkor kezdődött a dulakodás, amiben az elsőrendű vádlott felrúgta a hangfalat. Erre válaszul rántott fegyvert a másodrendű vádlott, majd fogta rá a gáz-riasztó pisztolyt egy másik jelenlevőre.

Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában elsőrendű vádlottat gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével és könnyű testi sértés vétségével, a másik elkövetőt fegyveresen, gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyészség mindkét vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta a gáz- riasztó fegyver elkobzását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!