A választási kampány csúcsán hozzák Budapestre az amerikai konzervatívok legnagyobb találkozóját

2021. szeptember 23. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

2022 márciusában, vagyis röviddel a magyarországi országgyűlési választások előtt Budapesten rendezik majd meg az amerikai republikánus párt táborának, vagyis az amerikai konzervatívoknak a legnagyobb eseményét, a Conservative Political Action Conference (CPAC) konferenciát.

Mindezt Szánthó Miklós, a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ igazgatója jelentette be szerdán. Szánthó kiemelte, hogy CPAC-t korábban csak négy helyszínen rendezték meg az Egyesült Államokon kívül, akkor Japánba, Dél-Koreába, Brazíliába és Ausztráliába látogatott el az esemény.

„Magyarország és az USA közötti kapocs a hagyományok tisztelete, a hazaszeretet, a család és a nemzet fontossága vagy például a határok védelme” – mondta Szánthó a bejelentésen, hozzátéve, hogy az óceán mindkét oldalán érezhető, hogy az az életmód, amellyel szervezzük a hétköznapjainkat, átfogó támadás alatt áll, a progresszív fősodor pedig igyekszik elnyomni a tőle eltérő véleményeket, és lerombolja a család intézményét, illetve a határok nélküli nemzetek világát akarja létrehozni.

Pontos dátum még nincs a CPAC megrendezésére, Szánthó reméli, hogy március végén sikerül majd megtartaniuk. Ezzel az esemény pont beleesne a pontos dátummal még szintén nem rendelkező országgyűlési választás kampányidőszakába. Ahogy az időpontról, úgy a résztvevőkről sem árult el részleteket Szánthó, mondván, még szervezés alatt áll az esemény. Idén egyébként Donald Trump korábbi amerikai elnök is felszólalt a CPAC-n, itt jelentette be, hogy nem fog új pártot alapítani.

A szerdai bejelentésen szintén jelen volt a CPAC-t szervező American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatója, Dan Schneider, aki az MTI beszámolója szerint kritikus kérdésnek nevezte a nemzeti szuverenitást és a szabadságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!