Két nap alatt 140 ezren vettek részt az előválasztáson

2021. szeptember 22. – 10:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Kedden még többen szavaztak az előválasztáson, mint hétfőn! Tegnap 72 804-en, így eddig összesen a két nap alatt már 139 759-en szavaztak!” – írta Karácsony Gergely, a Párbeszéd–MSZP–LMP miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán.

Az Előválasztás Facebook-oldalán is azt írták, hogy a második napon nőtt a részvétel, közel 73 ezren szavaztak le kedden. Többségük személyesen adta le a voksát, 69 336-an jelentek meg valamelyik szavazósátorban, online pedig 3468-an szavaztak. Bár a napi szavazók száma összességében nőtt, az online voksok száma több mint ezerrel visszaesett, hiszen hétfőn 4642-en tudtak online szavazni.

„Az online szavazni vágyók száma is dinamikusan növekszik. A videós azonosításra már több mint 104 ezer ember regisztrált az előválasztáson” – írták. Az online szavazás egyelőre nem túl gördülékeny, arról keddi cikkünkben írtunk, hogy több tízszeres az online érdeklődés, mint amit a rendszer ki tud szolgálni, és az online előválasztási háttérrendszerek üzemeltetését meglehetősen alultervezte a szövetséges hat párt, illetve az online rendszer biztosítását vállaló aHang civil szervezet.

Ezen cikkünk készültekor is megpróbáltunk időpontot foglalni, de leghamarabb csak öt nap múlva, hétfőn kerülhetnénk sorra, hogy elvégezzék az online azonosításunkat az előválasztás operátorai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!