Bruce Perry a magyar gyermekvédelem irányítóinak: Ne hagyják magukra az embereiket!

Kedden megtartotta az előadását a Létra klubban összegyűlt magyar közönsége előtt Bruce Perry, a traumakutatás úttörőjeként számon tartott amerikai gyermekpszichiáter. Perryt az állami gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkozó, tizedik születésnapját ünneplő Világszép Alapítvány hívta meg, hogy – egyfajta ajándékként – beszéljen zoomon keresztül az önkénteseiknek, munkatársaiknak, gyermekvédelemben dolgozó szakmai partnereiknek.

Perryvel az előadás kapcsán nemrég exkluzív interjút készített a Telex, a beszélgetést, amelyben a segítségnyújtás lehetőségeiről, a bárki által megtehető lépésekről kérdeztük, itt lehet elolvasni.

Perry egyik alapvető állítása, amit például a magyarul is megjelent könyvében, A ketrecbe zárt fiúban is kifejt, hogy a traumák, a kiskori negatív behatások gyakorlatilag áthuzalozzák az agyat. Azok a gyerekek, akik kemény dolgokon mentek keresztül – márpedig az állami gondoskodásban élő gyerekek ilyenek – bizonyos szempontból másképp működnek, mint azok a kortársaik, akik normális, biztonságos körülmények közül jönnek. A stresszválasz-rendszerük aktívabb és reaktívabb, ami azt eredményezi, hogy olyasmitől is könnyen kiborulhatnak, amit mások még csak nem is látnak stresszhatásnak, mondjuk egy egyszerű fürdetéstől.

A pszichiáter szerint ezt nagyon fontos tudatosítaniuk magukban azoknak, akik ilyen gyerekekkel dolgoznak. Ugyanennek a dolognak egy másik oldala, hogy amikor bekapcsol egy ennyire nagyon erős stresszválasz, és a gyerek fenyegetve érzi magát, nem működik az agyának az a része, ami az összetettebb gondolkodásért felel, nem tud a jövőre gondolni, tervezni, következményeket látni, ilyenkor nem érdemes neki érvelni, odafigyelést, megértést követelni tőle.

Perry szerint ilyenkor a felnőtt dolga az, hogy legyen jelen a pillanatban, a gyerekkel, és ő maga maradjon nyugodt, amennyire tud, ne hagyja, hogy átragadjon rá a gyerek felzaklatottsága, vegyen nagy levegőt, lépjen egyet hátra, mert különben oda-vissza hatva egymásra csak egyre erősödik a feszültség mindkettejükben, robbanásig. Azt a pszichiáter is elismerte, hogy ezt könnyű mondani, de annál nehezebb véghezvinni.

Arról beszélt, hogy

nagyon fontos, hogy az ilyen gyerekekkel foglalkozók törődjenek saját magukkal, egyenek, aludjanak eleget, mozogjanak, töltődjenek fel, legyenek élő kapcsolataik, tapasztalják ki, hogy rövid, önnyugtató rituálékkal egyensúlyi állapotba tudják hozni magukat. Ez nem önzés, hanem a gyerekek érdeke is. De mindez önmagában nem elég, ha hiányzik a törődés, a gondoskodás annak a szervezetnek az oldaláról, amelyben dolgoznak, anélkül nem megy, anélkül nem lehet bírni ezt a nagyon nehéz hivatást, mondta.

Perry külön megszólította a hallgatóságban azokat, akik hatalmi pozícióban vannak a magyar gyermekvédelmi rendszerben. Arra kérte őket, hogy adják meg ezt a gondoskodást, odafigyelést azoknak az embereiknek, akik az első vonalban, közvetlenül a nehéz sorsú gyerekekkel dolgoznak, biztosítsanak számukra elegendő pihenési, fejlődési lehetőséget, ne hagyják magukra őket.

Perry hosszan beszélt arról is, milyen jelentős, sorsfordító szerepe lehet ezeknek a gyerekeknek az életében azoknak az embereknek, akik tényleg törődnek velük, még ha csak kevés időt tudnak is együtt tölteni. A valódi emberi kapcsolódások képesek ellensúlyozni az elszenvedett viszontagságokat, a tényleges odafigyelésnek hihetetlen ereje van, magyarázta. Perry azt mondta: akár egyetlen jó tapasztalat is iszonyú erős tud lenni, mert a gyerek elraktározza az emléket, és újra meg újra felidézheti, használhatja ezt a tudást, hogy nem minden ember rossz, ami pedig megteremt egyfajta reményt.