Szijjártó: 400 ezer AstraZeneca vakcinát adunk Thaiföldnek és Vietnámnak

2021. szeptember 21. – 17:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország 400-400 ezer adagot ad el Thaiföldnek és Vietnámnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – írja az MTI Szijjártó Péter bejelentése alapján.

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének idején számolt be arról, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.

Szijjártó szerint hazánk a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, beszámolója alapján ma több millió dózis van raktáron a különböző vakcinákból, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette.

„Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során” – mondta.

A külügyminiszter figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és úgy tűnik, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni a világon. „Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni” – fogalmazott.

A magyar átoltottsági helyzettel uniós viszonylatban augusztus 25-én foglalkoztunk részletesebben, akkor a részlegesen és a teljesen beoltottak (azaz a legalább egy adagot, illetve a kettő adagot vagy egy Janssen-vakcinát kapottak) mezőnyében is visszacsúsztunk a középmezőnybe. Ez a trend pedig azóta is folytatódik. A legalább egy adaggal oltottak arányában augusztus végén a 17. helyen áll Magyarország, most a 60,77 százalék a 18. helyre elég. Az uniós átlag 66,04 százalék.

A magyarországi átoltottságról legutóbb ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!