Karácsony angolul mondott beszédet egy budapesti konferencián

2021. szeptember 16. – 10:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez a fórum a demokrácia fenntarthatóságáról szól. Ez azt jelenti, hogy mi itt mind törődünk a demokráciával, és relevánsnak érezzük azt a kérdést, hogy lehet-e, illetve hogy hogyan lehet a demokrácia fenntartható” – mondta Karácsony Gergely a Budapest Forum – Building Sustainable Democracies konferenciát megnyitó beszédében. (Az élő közvetítésben 4 perc környékén lép színpadra Budapest főpolgármestere.) Ebben még nem is lenne semmi különös, hiszen a főváros a Political Capital Intézettel és a CEU Demokrácia Intézettel közösen szervezett, csütörtökön kezdődő tanácskozásáról Karácsony már szerda este kifejtette a véleményét a saját Facebook-oldalán.

Csakhogy a beszédét Karácsony angolul olvasta fel.

Ennek pedig azért van relevanciája, mert a főpolgármester angoltudása masszív kampánytéma volt nyár elején. A Fidesz és médiája ekkoriban naponta számolt be arról, hogy Karácsonynak nincs nyelvvizsgája, nem tud angolul, hogyan hazudik a nyelvvizsgájáról és az angoltudásáról, és hogy mennyibe is kerül az adófizetőknek a tolmácsok alkalmazása a főpolgármester nemzetközi tárgyalásainál.

Karácsony Gergely angol kiejtését egyébként már nyár elején is meg lehetett hallgatni, amikor egy rövid videóban arról mondott néhány mondatot, a demokráciánk megerősítéséhez be kell vonni a fiatal generációt is, ezért megy el Lengyelországba egy nyári egyetemre, ahová meghívták. Ezúttal élőben beszélt, ráadásul lényegesen hosszabban. A nagyjából negyedórás, felolvasott beszédében többek között kitért arra, hogy a demokrácia léte fenyegetéseknek van kitéve, de ezek ellen lehet tenni, méghozzá demokratikus úton.

A politikus korábban azt mondta a Telexnek, hogy a nem megfelelő nyelvoktatás súlyos probléma Magyarországon. „Az én esetem az angollal annyiban speciális, hogy huszonéves koromban az egyetemi angoltanárom mondta, hogy nekem valószínűleg diszlexiám lehetett iskoláskoromban, amit azóta kinőttem, vagy, azt hiszem, ez a szakszerű kifejezés, kompenzáltam” – fogalmazott.

„A hirtelen támadt érdeklődésre reagálva készséggel elismerem, hogy a miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém, legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül. Ezért én dolgozom is angolomon folyamatosan. A miniszterelnök úr újsütetű kínaiját és oroszát viszont nem tervezem behozni” – írta egyébként Karácsony a Facebookon, amikor ez az egész ügy elkezdődött.

A Telex az ellenzéki előválasztás összes miniszterelnök-jelöltjével eltölt egy-egy napot, ez a Karácsony Gergellyel készült videónk, a többit pedig itt lehet elérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!