Karácsony Gergely megszólalt angolul

2021. június 3. – 15:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha hetek, hónapok óta arra várt, hogy lássa, hallja legalább egymondatnyit angolul beszélni Budapest főpolgármesterét, az ellenzéki előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltjét, hát eljött a pillanat. Ha nem is egy sajtótájékoztatón élőben válaszol kérdésekre, de egy-két mondatot elmond fejből egy kamera előtt, így most legalább a kiejtését hallhatja a közönség:

Karácsony angoltudása masszív kampánytéma lett az utóbbi hetekben, a Fidesz és médiája naponta számol be arról, hogy Karácsonynak hogy nincs nyelvvizsgája, hogyan nem tud angolul, hogyan hazudik a nyelvvizsgájáról és az angoltudásáról, és hogy mennyibe is kerül az adófizetőknek a tolmácsok alkalmazása a főpolgármester nemzetközi tárgyalásainál.

A főpolgármester a videóban egyébként arról beszél, hogy a demokráciánk megerősítéséhez be kell vonni a fiatal generációt is, és ezt most kell elkezdeni. Ezért megy el Lengyelországba egy nyári egyetemre, ahová meghívták.

Azt nem tudjuk, milyen nyelven fog előadást tartani, beszélgetésben részt venni, erre rákérdeztünk a Városházánál. Onnan pedig azt a választ kaptuk, hogy a főpolgármester személyesen megy egy panelbeszélgetésre, ahol több szereplő lesz, de még nem tudják, hogy milyen nyelven zajlik majd a beszélgetés. A nyári egyetemről pedig elmondták, az egy fesztivál is egyben, amelyen a varsói főpolgármester a fiatal progresszív szavazókat akarja megszólítani és egy a 99 Mozgalomhoz hasonló mozgalmat létrehozni, pártoktól függetlenül.

A politikus korábban azt mondta a Telexnek, hogy a nem megfelelő nyelvoktatás súlyos probléma Magyarországon. „Az én esetem az angollal annyiban speciális, hogy huszonéves koromban az egyetemi angoltanárom mondta, hogy nekem valószínűleg diszlexiám lehetett iskoláskoromban, amit azóta kinőttem, vagy, azt hiszem, ez a szakszerű kifejezés, kompenzáltam” – fogalmazott.

„A hirtelen támadt érdeklődésre reagálva készséggel elismerem, hogy a miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém, legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül. Ezért én dolgozom is angolomon folyamatosan. A miniszterelnök úr újsütetű kínaiját és oroszát viszont nem tervezem behozni” – írta egyébként Karácsony a Facebookon, amikor ez az egész ügy elkezdődött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!