Ezt is megéltük: Szili Katalin az ellenzéktől félti az elmúlt tíz évet

Nem sokan vannak a 11 éve elmúlt nyolc év szocialista politikusai közül, akit előszavak megírásával sorban állva méltatna a Fidesz. Szili Katalinnak ez sikerült: az egykori MSZP-s politikus – házelnök és államfőjelölt, akit az MSZP–SZDSZ-többség mégsem támogatott, így a kívülről jött Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke lett a befutó – olyan tanulmánykötetet szerkesztett a 2010–2020 közötti időszak nemzetpolitikájáról, amelyhez Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és kormányfőhelyettes, Magyar Levente, a Külügyminisztérium második embere, valamint Potápi Árpád, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője is elismerő szavakat fűzött.

A Harmincból tíz – ez a kötet címe – Szili elmondása szerint afféle hibrid könyv, részben politikai esszé, részben „nem tudományos, kicsit tudományos igényű leírás”, ismertető, krónika, tankönyv a nemzetpolitikáról, az autonómiáról, szubszidiaritásról – az érintettekhez minél közelebbi szintre delegált döntési jogokról –, a jogkiterjesztésről szóló nemzetpolitikáról.

„Áttekintés az önigazgatás iránti igényünknek a törekvéseiről”, és kitekintés Európába is – mondta Szili, aki azonban „nem akart spoilerezni” a könyvről, de Brüsszelnek odaszúrva elárulta, hogy a könyv kitekintés Európába is, ugyanis

„az EU nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, pedig minden más kisebbség a saját ízük szerint saját portfóliójukba tartozik, a nemzeti kisebbségek ügyét eltolják maguktól”.

Brüsszel egyébként láthatóan furcsa kettősségben van. A nemzetek Európáját támogató, a közösséget leginkább gazdasági alapú együttműködésként felfogó kormány képviselői általában arról beszélnek, hogy miként próbál Brüsszel beleszólni az ország ügyeibe, meg akarva mondani, hogyan éljünk. A nemzeti kisebbségek területén azonban épp az ellenkezője miatt van hiányérzet: a könyv egyik szerzője, Tóth-Ferenci Adrienn épp arról beszélt, hogy „az EU-n belül az a probléma, hogy nem tartja uniós kompetenciának a kisebbségi jogvédelmet, azt mondja, az nemzeti hatáskör”.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. épületében tartott könyvbemutatón Potápi Árpád is felszólalt, nagyra értékelve Szili munkásságát, felidézve, hogy 2011. január 1-től a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke volt Szili, 2014-től pedig „miniszterelnöki megbízottként a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak a munkáját segíti”.

Egységes Kárpát-medence

Az államtitkár szerint a fontos törekvés az egységes Kárpát-medence, erre „oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi szempontból is próbálunk törekedni” és ehhez szükséges „politikailag is egységesíteni intézményrendszereinket.” „A politikai intézményrendszer erősítése legalább annyira fontos, mint a kulturális és oktatási rendszer. Politikai nélkül a másik kettő hanyatlásnak indul” – mondta ki Potápi azt, amire valószínűleg a szomszédos országok radikálisabb képviselői is bólintottak volna, csak épp ellenérvként használva azt a kisebbségi jogok, különösen a területi autonómia biztosításával szemben. (Más kérdés, hogy ez létező intézmény Európában, ahogy Szili mondta, „nem ördögtől való tehát. Európa másik felén természetes, részünkről ez görcsöket vált ki”.)

„Ha a Debrecen–Érmellék gazdasági térség megerősödik, akkor a Partium e része Debrecen vonzáskörzetéhez fog integrálódni szemben Románia keletibb régióival. Ebből adódóan a javaslat fontos eleme a gazdasági hatékonyság és tőkeerő politikai tőkévé kovácsolása az európai platformokon” – áll a könyv Partium-stratégia című fejezeténél a racionális megállapítás, amelyet szintén lobogtathatna Corneliu Vadim Tudor kései utódja, bár valójában épp az EU egyik legfontosabb előnyét mutatja meg a nemzetállamok erősítésével szemben: határoktól függetlenül kapcsolhat össze régiókat békésen.

Siker itt, eltűnő magyar képviselet ott

Potápi szerint „nem mindegy, hogy a magyarok magyar pártok képviselői-e, és adnak-e polgármestert, megyei elnököt, tartományi felelős vezetőket”, és a fontos, hogy a nemzeti parlamentekben legyenek magyar pátok képviselői. „Sokat tettünk ezért az elmúlt 10-11 évben” – mondta az államtitkár, nem említve, hogy ma már az ukrán parlamentben sincsen magyar képviselő (a két magyar szervezet egymással ugyan szövetséget kötött, de országos párttal nem, így a 2019-ben még három részre szabdalt magyarok lakta térségben nem tudott győzni magyar jelölt, majd az utóbbi években Kárpátalja is feszültségforrás lett Kijev és Budapest között, aminek Oroszország a közvetett haszonélvezője), és Szlovákiában sincs már magyar párt: az egykori Magyar Koalíció Pártja már összezsugorodott, a kevésbé etnikai alapú magyar–szlovák Híd-Most is kiesett a törvényhozásból.

A kormányközi kisebbségi vegyesbizottságok lennének azok a fórumok, ahol a kétoldalú egyezmények révén befolyásolni lehetne a határon túli magyar közösségeket érintő politikát. Jó példaként Szlovéniát, Horvátországot és Szerbiát hozta fel Szili – utóbbiban a többnemzetiségű Vajdaság autonómiája is üdvözlendő –, köztesként Szlovákiát, ahol bizonyos kérdéseket azért meg lehet oldani. Románia és Ukrajna viszont ellenpélda: előbbivel 2009-ben, utóbbival 2011-ben volt utoljára lezárt kormányközi kisebbségi vegyesbizottsági ülés.

Épp ezért Szili nem tartja úgy, hogy a területi autonómia elutasítása és általában a kisebbségi kérdésekben való viták Ukrajnával az orosz nagypolitika miatt alakult volna ki. Hiszen az Ukrajnán belüli autonóm Krím orosz annexiója és az orosz kisebbség védelmére hivatkozó Kelet-Ukrajna szeparatistáinak burkolt támogatása előtt sem volt egészen nyitott Ukrajna a kisebbségi jogok szélesítésével szemben. A kormány szerint a magyar nyelv használatát visszaszorító ukrán oktatási törvény viszont már 2017-ben született – Kijev ezt sokszor az orosz állam befolyásának visszaszorítását célzó szándékkal magyarázza, amivel kapcsolatban a politikus elmondta: lehet, hogy kárvallottjai vagyunk annak, hogy Ukrajnában orosz nemzeti kisebbség van, de az oktatási törvény révén Ukrajna „a vízzel kiönti a gyereket is”.

Szili szerint az ideális cél, hogy a közép-európai térség „a sokszínűséget megvalósító régiója legyen ez Európának”.

Ezt azonban az ellenzék miatt is veszélyeztetve látja: „A mai közbeszédben sokszor hallunk olyan politikai megnyilatkozásokat, amelyek megpróbálják az elmúlt tíz év nemzetpolitikai eredményeit megkérdőjelezni.” Ilyen a kettős állampolgárság, a határon túliak választójoga és az a segítség, amely „a külhoni magyarság szülőföldön maradását” célozza. „Óvni kell azt, amit a tíz év alatt a nemzetpolitikában megteremtettünk.”

Nem lett volna gyűlöletstruktúra

Szili Katalin 2010-ig volt az MSZP tagja, de volt-e olyan időszak, amikor szerinte a párt azt képviselte, amit ő jelenleg is vall a nemzetpolitikáról?

Az egykori házelnök szerint talán igen, akkor, amikor az ő kezdeményezésére létrejött a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelyben az MSZP részt vett. „Igazából azt gondolom, hogy az MSZP a nemzethez való viszonyát a mai napig nem tisztázta. Ez kitüremkedett a 2004. december 5-ben (a határon túliaknak egyszerűsített eljárásban megadható állampolgárságról, amit a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP ellenzett), ahol saját elveimmel kisebbségben maradtam, de azért a szocialista párton belül mindig volt olyan mag, amely népben, nemzetben gondolkodott és a keresztény elveket is vallotta”.

Hogy miért csak 2010-ben lépett ki a pártból – 2004 után még a 2006-os parlamenti választáson is a pártot képviselte, majd az őszödi beszéd után is négy évig a párt tagja maradt és 2010-ben is a párt listájáról jutott a parlamentbe – arra azt mondta: „mindez 2010-re türemkedett ki: gondolok arra, amikor egyedül ültem bent a frakcióban azon az ominózus nemzeti összetartozás napján.” Ugyanakkor szerinte az MSZP-ben nem volt egyedül sem azzal, hogy kiemelten fontosnak tartotta a határon túli magyarságot, és sokan támogatták volna a kettős állampolgárságról szóló népszavazást is.

Hogy mi lett volna, ha 2005-ben államfővé választották volna – ez elsősorban az SZDSZ ellenállásán bukott meg –, arra ma már nem gondol, de úgy érzi, hogy akkor valóban nagyobb hatással lehetett volna az MSZP nemzetpolitikájára. „De az a gyűlöletstruktúra sem alakult volna ki, ami most van, mert én mindig és mindvégig, ahogyan ezt házelnökként is tettem, a párbeszéd és a nemzeti alapkérdésekben az együttműködés híve voltam. Ennek köszönhető az a 13 nemzetstratégia is, amelyben teljes konszenzus volt a magyar politikai pártok és a határon túli magyar parlamenti képviselők egyetértésével.”

Hogy mindez veszélyben van-e az ellenzéktől? Szili szerint „önmagukért beszélnek azok a megnyilatkozások, amelyet az ellenzéki politikai erők vezetői tesznek: választójog, alkotmány kérdéskörében, ahol egy pillanat alatt akarják ezt az egész fennálló helyzetet megváltoztatni. A napokban is hallottam olyan megnyilatkozást, hogy el kell venni a választójogot. Ezekkel nem tudok azonosulni” – mondta, megjegyezve, hogy érzése szerint viszont a különböző típusú autonómiák támogatásában mintha konszenzus lenne, bár lehet, hogy az ellenzék erről csak azért beszél így, „hogy ne lógjanak ki a sorból.”

Reméli, öt vagy tíz év múlva is lesz hasonló könyv, eredményekkel, például az autonómia és a minority safepack nevű hazai kezdeményezés terén, amely Európa sokszínűségét célzó, egymillió aláírással támogatott ügy volt, ám az EU egyelőre elutasította.

Ha öt év múlva lesz újabb könyv a témában, akkor Szili szerint a címe az lesz, hogy Harmincötből tizenöt, ha tíz év múlva, akkor Negyvenből húsz.