Kivágják a Bartók Béla úti platánok egy részét

2021. szeptember 14. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődik a fővárosban az őszi faápolási program, több helyen gallyaznak és fákat is kivágnak majd, elsőként a balesetveszélyessé vált platánokat távolítják el a XI. kerületben a Bartók Béla úton – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint véget ért a költési és a fő vegetációs időszak is, így megkezdődhetnek a Főkert szokásos őszi faápolási munkálatai. Több helyszínen lesznek gallyazások, sebkezelések, kivágások.

Elsőként balesetveszélyessé vált fákat távolít el, és telepít majd helyettük újakat a Főkert a XI. kerületben. A Bartók Béla úton lévő kiemelt fasor tizenegy fája vált oly mértékben veszélyessé, hogy azokat már nem lehet megtartó kezeléssel tovább fenntartani – írták.

A fákat szerda és csütörtök napközben vágják ki, forgalomkorlátozás nem lesz, de átmeneti parkolási korlátozásra számítani kell a környéken. A kivágott fák helyére a következő tavaszi ültetési szezonban ültetnek majd új fákat – közölték.

Forrás: a Főkert közösségi oldala
Forrás: a Főkert közösségi oldala

A Főkert kedd délután 17:30-tól várja a Bartók Béla úti fák sorsáért aggódókat egy közös bejárásra, melyen szakértőjük ad tájékoztatást, és bemutatja, miért vált szükségessé az említett fák esetében ez a végleges beavatkozás, áll a cég közösségi oldalán.

Bardóczi Sándor főtájépítész már korábban elmondta, hogy ősszel két olyan fasor-rekonstrukció is indul Budapesten, ami fájdalmas lesz. A Fiumei út elöregedett szinte lombtalan akácfáit egészséges fákra cserélik. Nagyobb érzelmi kitörésre számít a Bartók Béla út 11 kivágásra váró platánfája miatt, de olyan korhadtak, hogy nem tarthatóak meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!