Az azonos neműek házasságát minden uniós tagállamnak el kell ismernie az EP állásfoglalása szerint

2021. szeptember 14. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A cikk egy korábbi változatában nem volt egyértelmű, hogy az állásfoglalás pontosan mire vonatkozik, ezt korrigáltuk.

Kedden elfogadták az Európai Parlament LMBTQI-emberek jogaival kapcsolatos állásfoglalását, ami rögzíti azt, hogy az Európai Unió egyik tagállamában megkötött házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot minden más tagállamban egységes módon kellene elismerni. Azaz minden tagállamnak el kell ismernie egy másik tagállamban létrejött házasságot és élettársi kapcsolatot, és az eltérő nemű párokkal azonos módon kell azokat kezelniük.

Az állásfoglalást 387 szavazattal, 161 ellenszavazat és 123 tartózkodás mellett fogadták el. A magyar EP-képviselők közül az ellenzékiek (MSZP, DK, Momentum) támogatták, a Fidesz és a KDNP politikusai ellenezték az állásfoglalást, míg a jobbikos Gyöngyösi Márton tartózkodott.

Az állásfoglalás hivatkozik az Európai Bíróság 2018-as ítéletére is, mely szerint a szabad mozgáshoz való jogról szóló irányelvben a házas- és élettársakról szóló szabályok az azonos nemű párokra is vonatkoznak. Felhívják a figyelmet, hogy például Romániában ezzel ellentétes gyakorlat van érvényben, amivel szemben az Európai Bizottságnak jogi eszközökkel kellene fellépnie.

Az állásfoglalás végén megemlítik, hogy Magyarországon és Lengyelországban hátrányos megkülönböztetés éri az LMBTQI-közösséget. Az EP emiatt további uniós intézkedéseket – kötelezettségszegési eljárást, igazságszolgáltatási és költségvetési lépéseket – kér a két ország kormánya ellen.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP EP-képviselője az ülés előtt arról beszélt a Facebook-oldalán közzétett videóban, hogy készülőben van egy újabb „LMBTQ-diktátum”, ami értelmezésében meg akarja határozni, hogy mi számít családnak, házasságnak, hogyan neveljük gyerekeinket, mit tanítsunk az iskolában. A tagállamok saját alkotmányukra sem hivatkozhatnak, amikor a családról vagy a házasságról van szó, írja a politikus. „Az Európai Parlament azt akarja, hogy minden tagállam szó nélkül alávesse magát ennek az ideológiai ámokfutásnak.”

Az azonos neműek örökbefogadását ellehetetlenítő törvénymódosításról ebben a cikkben írtunk részletesen. A tavaly elfogadott javaslat értelmében ezentúl csak a házaspárokat illetné meg alapesetben az örökbefogadás lehetősége. A nyáron elfogadott melegellenes törvénnyel és lehetséges következményeivel pedig ebben a videónkban foglalkoztunk részletesen.

(Eurologus)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!