Nézze meg, hogyan találkozott Ferenc pápa Orbán Viktorral és Áder Jánossal!

2021. szeptember 12. – 09:56

frissítve

Nézze meg, hogyan találkozott Ferenc pápa Orbán Viktorral és Áder Jánossal!
Ferenc pápa találkozója Áder Jánossal és Orbán Viktorral a Szépművészeti Múzeumban – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor és Áder János vasárnap délelőtt találkozott a Budapestre látogató Ferenc pápával. Orbán Viktor a Facebookra feltett posztja szerint azt kérte a pápától, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.

A Vatikán közlése szerint a „szívélyes légkörű” találkozó mintegy 40 percig tartott. A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek. A pápa megajándékozta a köztársasági elnököt Ippolito Caffi olasz festőnek az 1800-as évek közepén készült, jelenleg a Római Múzeumban őrzött egyik festményének mozaikból készült másolatával. A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.

Fotókat az MTI-n keresztül adott ki a Miniszterelnöki Sajtóiroda, majd az AFP-n is érkezett kép, mindezeket nézheti meg alább, ide kattintva pedig részletes tudósításunkat olvashatja a pápa budapesti látogatásáról.

Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
Áder János köztársasági elnök üdvözli Ferenc pápát az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje előtt a Szépművészeti Múzeumban 2021. szeptember 12-én
Áder János köztársasági elnök üdvözli Ferenc pápát az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje előtt a Szépművészeti Múzeumban 2021. szeptember 12-én
Orbán Viktor miniszterelnök köszönti Ferenc pápát
Orbán Viktor miniszterelnök köszönti Ferenc pápát
A Szépművészeti Múzeumban tartott találkozón Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is találkozott Ferenc pápa – Fotók: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Fotó: VATICAN MEDIA / AFP
Fotó: VATICAN MEDIA / AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!