Bejelzett a poligráf, amikor arra kérdeztek rá a VV Fanni megölésével vádolt férfinál, hogy a nőt a Dunában rejtették-e el

2021. szeptember 9. – 17:03

frissítve

Bejelzett a poligráf, amikor arra kérdeztek rá a VV Fanni megölésével vádolt férfinál, hogy a nőt a Dunában rejtették-e el
Dr. Farkas Gabriella tanácselnök és B. László vádlott VV Fanni büntetőügyének helyszíni tárgyalásán a Marina parti társasházban, 2021. szeptember 9-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Helyszíni tárgyalást tartottak VV Fanni büntetőügyében csütörtökön. A bíróság többek között azokon a helyszíneken akart tisztázni néhány olyan kérdést, amivel kapcsolatban a nő megölésével vádolt férfi korábban ellentmondásba keveredett, ahol Novozánszki Fannit utoljára láthatták élve. A tárgyalás délután a Fővárosi Törvényszéken folytatódott, ahol az is kiderült, mely kérdéseknél bukott meg a férfi a poligráfos vizsgálaton.

Tárgyalóterem helyett csütörtökön reggel ahhoz a Marina parti társasházhoz idézték a Novozánszki Fanni megölésével vádolt férfit, ahol a Való Világ 7. szériájából ismert 24 éves nő korábban lakást bérelt. A bíróság helyszíni tárgyaláson akart tisztázni néhány olyan kérdést, amivel kapcsolatban a vádlott korábban ellentmondásba került.

Sohasem került elő a holttest

A Való Világ 7. szériájából ismert Novozánszki Fanni a műsor után hiába igyekezett a médiában elhelyezkedni, pár modellszerződésen kívül nem jutott előrébb. Később escortként és erotikus modellként hirdette szolgáltatásait, de sokáig csak ennyit lehetett tudni róla. 2017 novemberében azzal került be a hírekbe, hogy gyanús körülmények között eltűnt otthonából. Egy hónappal később édesanyja már úgy nyilatkozott, hogy lánya meghalt, a rendőrség pedig megerősítette, hogy emberölés miatt nyomoznak.

Novozánszki Fanni – Fotó: RTL Klub
Novozánszki Fanni – Fotó: RTL Klub

A 24 éves nő eltűnése után pár nappal egy dunaújvárosi férfit vettek őrizetbe, majd tartóztattak le. Bár Novozánszki Fanni holtteste máig nem került elő, az ügyészség 2019 végén nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen. A vád szerint B. László állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem rendelkezett, költekező életmódja miatt viszont pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy a valóságshow-ból ismert nőtől szerez. Miután olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az belehalt sérüléseibe, a holttestet Szalkszentmártonnál a Dunába dobta.

A vádlott az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, ezért a Fővárosi Törvényszék 2020. január 7-én első fokon kezdte tárgyalni a büntetőügyet.

A vádirathoz képest B. László ugyanis továbbra is egy meglehetősen életszerűtlen történettel magyarázza Novozánszki Fanni eltűnését, amiben a nő barátnőjének, Erikának, „két problémamegoldó embernek” és egy fekete BMW-nek is fontos szerepe volt.

A férfi a nyomozás alatt többször tett vallomást, a tárgyaláson ahhoz a verzióhoz ragaszkodott, mely szerint VV Fannit egy új projekt miatt kereste meg. A jetszörfdeszkákat gyártó cége ugyanis csak akkor kapott volna uniós támogatást, ha 25 év alatti munkavállalót is foglalkoztat. Bár B. László több ismerősénél is érdeklődött, végül egy közös barát, Erika ajánlotta be barátnőjét, Novozánszki Fannit, akinek életkora pont a profilba vágott. A prostituáltként is dolgozó nő a tervek szerint a cég marketingese lett volna, és bár többször lemondta a találkozót, 2017. november 20-án végül Erika segítségével B. László feljutott Fannihoz, aki akkor – a vádlott állítása szerint – már „egy ülőgarnitúrán feküdt, és az orra véres volt”.

„Erika velem szemben állt, és láthatóan ideges volt. Mondta, hogy Fanni bepezsgőzött, és túlszívta magát, segítsek nekik, mert nagy bajban lesznek”

− állította egy korábbi tárgyaláson B. László.

Erika ezután telefonon beszélt valakivel, amiből a vádlott szerint csak annyi derült ki, hogy „a Duna Arénánál, a csatornánál fognak találkozni valakikkel, ott várnak majd rájuk; „a srácok pedig tudni fogják, hogy mit kell csinálni”.

Az ügyész a helyszíni tárgyaláson, a Marina parti társasházban – Fotó: Huszti István / Telex
Az ügyész a helyszíni tárgyaláson, a Marina parti társasházban – Fotó: Huszti István / Telex

A vallomás szerint a barátnő egy bőröndöt is összekészített Fanni holmijaival, amit B. László a ház mélygarázsában parkoló bérelt autójához vitt, majd visszament a lakásba. Ezután kézben cipelte le a teljesen magatehetetlen nőt, akire addigra „egy plüsskabát is került”. Miután az autó jobb hátsó ülésére ültette Fannit, megint visszaindult a lakásba, a garázsszinten, a liftek előtt viszont összetalálkozott Erikával, aki még egy kis fekete táskát adott át a férfinak, és közölte, hogy ő nem megy vele. „Akkor tudatosult bennem, hogy ő nem jön, és egyedül maradtam ebben az egészben” – állította B. László.

Az ügy koronatanújának számító nőt a bíróság még tavaly szeptemberben hallgatta meg. B. Erika akkor elismerte, hogy ismeri a vádlottat. Egy újsághirdetésen keresztül kerültek kapcsolatba, de férfi-nő kapcsolat sosem alakult ki közöttük, mégis sok mindent megosztott Lászlóval, mondta. A férfi például név szerint ismerte a barátnőit, beszéltek arról, hogy Fannival jár plasztikáztatni, és arról is mesélt B. Lászlónak, hogy Fanni nagyobb összeget vett ki a bankból. Ugyanakkor azt határozottan állította, hogy

hármasban sohasem találkoztak, és szerinte soha nem ajánlotta Fannit a férfi jetszörfüzletéhez.

Amikor a bíró azzal szembesítette a nőt, hogy a Novozánszki Fanni eltűnése előtti hétvégén összesen 102-szer beszélt telefonon a vádlottal, B. Erika azt válaszolta, hogy az csak azért történt így, mert „László szakított a barátnőjével". A híváslisták alapján a férfi Fanni eltűnése után is is többször hívta B. Erikát. Akkor pedig azért telefonált, hogy Erika ügyvéd nélkül semmiképpen ne tegyen vallomást a rendőrségen.

Nem volt kíváncsi a körülményekre, csak átadta az eszméletlen nőt

A helyszíni tárgyaláson egyrészt azt kellett tisztázni, hogy Erika tényleg találkozott-e a vádlottal a lift előtti térben, ahonnan aztán kilenc másodperc alatt távozott is?

Bár a helyiségben kamera is van, aminek a felvétele egyértelmű választ adhatna ezekre a kérdésekre, a felvételek valamiért az ügyészségig és a bíróságig sem jutottak el soha.

A mostani bizonyítási kísérletből a bíróság viszont egyértelműen megállapította, ha a nő azonnal beszállt a liftbe és elment azzal, vagy ha a lépcsőházon keresztül távozott, kilenc másodperc alatt el tudta hagyni a helyiséget. Ha viszont még liftet is kellett hívnia, kilenc másodpercél több időre lett volna szüksége.

B. László ezután a „problémamegoldó emberekhez” hajtott; a Duna Aréna közelében, a Rákos-patak előtt fordult jobbra a bicikliút előtti bekötőútra, ahol állítása szerint már egy fekete BMW-ben két férfi várta. Az autóból egy kreol bőrű, melegítős férfi szállt ki, aki nagyon magas, vékony hangon csak annyit kérdezett:

„Fanni?”

A vádlott viszont nem kérdezett semmit, átadta az eszméletlen nőt, aki szerinte akkor még életben volt. Ezt állította a helyszíni tárgyaláson is. Bár Farkas Gabriella tanácselnök többször is rákérdezett a vádlottnál, hogy egy ilyen szituációban miért nem kérdezett semmit, miért nem kérdezett rá a körülményekre, egyáltalán nem is sajnálta-e a lányt, de B. László azzal védekezett, hogy elhitte, hogy azok az emberek segítenek majd neki, és jobban lesz. A férfi ezután el is hajtott, és nem sokkal később, a Babér utcánál vette fel azt az Oscar-utast, akit aztán Siófokig vitt.

B. László a helyszíni tárgyaláson – Fotó: Huszti István / Telex
B. László a helyszíni tárgyaláson – Fotó: Huszti István / Telex

Bejelzett a hazugságvizsgáló műszer

Az emberöléssel gyanúsított férfit VV Fanni eltűnése után tíz nappal, 2017. november 30-án poligráfos vizsgálatnak vetették alá a nyomozók.

A műszer több esetben is úgynevezett szignifikáns megtévesztési szándékot valószínűsítő reakciót rögzített. Ez magyarul azt jelenti, hogy „a személy felismerte a kérdést, tudja, hogy ez így történt, és azt el akarja titkolni”, magyarázta Krispán István szaktanácsadó, akit csütörtökön tanúként hallgatott meg a bíróság. B. Lászlóból ilyen reakciót váltott ki, amikor arra kérdeztek rá, hogy

  • VV Fannit megfojtották-e;
  • folyóvízbe dobták;
  • vízben rejtették el;
  • Dunában rejtették el.

Úgynevezett gyenge pozitív reakciót mutatott akkor, amikor pedig arra kérdeztek rá, hogy a nőt

  • megkéselték;
  • felakasztották;
  • elásták;
  • vízparton rejtették el.

Az, hogy ezekre is jelzett a műszer, annak köszönhető, hogy az emberi szervezet minden ingerre ad valamilyen választ, függetlenül attól, hogy van-e valamilyen speciális jelentése annak az ingernek, magyarázta a szaktanácsadó. „Ahol a vizsgáló és a hatóság sem ismer minden információt, lehet, hogy több elem is kapcsolódik az adott ügyhöz.”

„Lehet, hogy a gyanúsított a holttestet a vízben rejtette el, de a nőhöz tartozó tárgyakat például elásta”

– tette hozzá Krispán.

A nyomozás alatt egyébként Novozánszki Fanni barátnőjét, Erikát is hazugságvizsgálatnak vetették alá, de az ő esetében a teszt összességében nem vezetett eredményre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!