Regisztráció nélkül is látogathatók a katolikus világtalálkozó programjai

2021. szeptember 8. – 15:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A regisztrációk már augusztusban lezárultak, ugyanakkor a regisztrációhoz kötött programok regisztráció nélkül is látogathatók az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK), közölte a Hír TV-ben Zsuffa Tünde, a NEK kommunikációs igazgatója.

„Aki akar, az jöhet, csak nyilvánvaló, hogy nem azokba a szektorokba fog bekerülni, ahová azok kerülnek, akik már regisztráltak” – mondta Zsuffa.

A katolikus világtalálkozó legnagyobb eseménye egyébként a záró szentmise, amelyet Ferenc pápa fog vezetni. Erre több mint 75 ezer hívő regisztrált, de több csoport jelezte azt is, hogy regisztráció nélkül jön el a misére.

A kongresszus programjáról, jelentőségéről és a hozzá kapcsolódó budapesti lezárásokról itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!