Gumi lófejre húzott Tóth Csaba-sapkával parádézott a Kétfarkú Zuglóban, az MSZP közleményben kéri ki magának

2021. szeptember 3. – 14:07

frissítve

Gumi lófejre húzott Tóth Csaba-sapkával parádézott a Kétfarkú Zuglóban, az MSZP közleményben kéri ki magának

Másolás

Vágólapra másolva

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az egyik legizgalmasabb körzet az ellenzéki előválasztásban Zugló lesz, ahol nemhogy nem sikerült az ellenzéki pártoknak megegyezni már előre a közös jelölt személyében, hanem kifejezetten konfliktusos lett a verseny: a Momentum támogatásával indul Hadházy Ákos, ellenfele az MSZP–Párbeszéd színeiben induló, a DK és a Jobbik által is támogatott Tóth Csaba lesz, aki a választókerület jelenlegi képviselője a parlamentben.

Tóth Csaba és Hadházy között elég kemény üzengetés is ment már, ennek legutóbbi fordulója az volt, amikor Tóth arról beszélt, Hadházy múltjáról is kiderülhet valami. A zuglói előválasztás kampányában pedig újabb botrány van, ezúttal a Kétfarkú Kutya Párt a ludas.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) június elején jelentette be, hogy beállnak Hadházy Ákos mögé a zuglói előválasztáson. A bejelentő videóban pedig már eleve azzal a jelenettel tréfálgattak, vagy arra utaltak, amire maga Karácsony Gergely még egy korábbi hangfelvételen: valaki valakit elás.

Néhány napja az egyik Tóth Csaba-kitelepülés mellé megérkeztek a kétfarkúak is a standjukkal. Amin Hadházy Ákos szórólapjai voltak – bár azok is összefirkálva –, illetve egyikük egy gumiból készült lófejet húzott a fejére, arra pedig egy Tóth Csaba-sapkát. Hogy a lófej egy utalás a maffiás üzengetésre az ágyba tett lófejjel, vagy valakinek szerintük lófeje van, vagy simán csak ez volt otthon a kétfarkúaknál, nem tudni, mindenesetre annyira betalált, hogy:

  • Tóth Csaba először egy Facebook-posztban reagált a dologra, amiben azt írta, Hadházy Ákos gyűlöletkampányáról van szó, és amiben jelezte, hogy a kétfarkúak még a szórólapjait is a kukába dobták.
  • Pár nap múlva, pénteken pedig az MSZP hivatalosan is kiadott egy közleményt, amelyben elítélték a tréfát.

A közleményben egészen pontosan azt írják:

„az MSZP jelöltjét lóként tüntették fel, amivel megfosztották őt emberi méltóságától, valamint a kukába dobták a környéken található szórólapjait, amivel a nyílt verseny támogatása helyett Tóth Csaba programjának elrejtésére tettek kísérletet.”

Hozzáteszik, az MSZP etikai eljárást kezdeményez az Országos Előválasztási Bizottságnál Hadházy Ákossal szemben, amiért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái Hadházy Ákos támogatása érdekében tartott kampányeseményükön nyílt provokációt intéztek Tóth Csabával szemben.

Kép: Tóth Csaba / Facebook
Kép: Tóth Csaba / Facebook

Azt kifogásolják, hogy Hadházy Ákos nem határolódott el a történtektől, „pedig azok az ő kampánya részét képezték, ugyanis nemcsak megköszönte az MKKP támogatását, hanem az ajánlóíveket is maga adta át az aktivistáknak”.

Hadházy Ákos néhány pontban reagált az egészre, azt írja:

„1) Hoffmann Rózsa egyszer helyreigazítást kért a Hírcsárda nevű viccoldaltól. Szerintem ezzel nevettette ki magát inkább. Én mindenesetre biztosan nem fogom feljelenteni a Kétfarkúakat azért, mert összefirkálták a szórólapjaimat.

2) Korábban valaki névtelenül, aláírás nélkül engem lejárató szórólapot szórt szét Zuglóban illetve olyan is volt, aki lejáratással fenyegetett. Én ezzel sem fordulok semmilyen etikai bizottsághoz, mert egyrészt annak nyilván semmi eredménye nem lenne, másrészt bízom a zuglói polgárokban, hogy a helyén tudják kezelni a dolgokat

3) Szerintem Tóth képviselő úr téved, amikor úgy véli, hogy a passzivisták arra akartak utalni, vagy azt sugallták volna, hogy Tóth képviselő úr egy ló.

4) Mindenkinek köszönöm, aki aláírásokat gyűjtött az indulásomért. Az ő érdemük, hogy a zuglói indulók közül én adtam le a legtöbb érvényes ajánlást.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!