Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét

2021. augusztus 27. – 12:39

frissítve

Benyújtották a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány bejegyzési kérelmét
A Fudan Egyetem majdnani helyszíne. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint az új alapítvány feladata a Fudan Egyetemmel kapcsolatos előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése. Ezek megléte után az egyetem megépítéséről népszavazás dönt majd, fogalmaznak.

Ebből a közleményből úgy tűnik: nem valószínű, hogy 2023 előtt megindul a kínai egyetem fejlesztése, ugyanis azt írják, hogy a kormány 2022 végéig számol csak be az Országgyűlésnek a Fudan Hungary Egyetem előkészítéséről és a várható költségekről. „A megvalósításról a részletes tervek ismeretében, az érintettek véleményének kikérése után születhet majd döntés” – fogalmaznak.

Az alapítvány bejegyzésének folyamata a kérelem benyújtásával mindenesetre megkezdődött. A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le.

A tervezett fejlesztés megvalósulása esetén a magyar és közép-európai hallgatók meglehetősen magas tandíjért Budapesten tanulva szerezhetnének diplomát a nemzetközi élvonalba tartozó intézményben.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László, a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztos. A testület tagjai Szilas Cecília korábbi pekingi nagykövet, majd helyettes államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó, Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó és P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok Tanszék tanszékvezetője.

A parlament kormánypárti többsége június 15-én szavazta meg (134 igen és 25 nem szavazattal) a Fudan Hungary Egyetem Alapítvány létrehozását és azt, hogy ingyen átadják a még tervezés alatt álló beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit. Az MSZP, DK, LMP, Párbeszéd és a Momentumhoz csatlakozott független képviselők már korábban jelezték, hogy ezen a szavazáson sem vesznek részt.

És hogy milyen lesz a budapesti Fudan Egyetem, ha megvalósul?

A Direkt36 még májusban megszerzett egy előterjesztést, amit az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) a február 24-i kormányülés előtt készítettek a kínai Fudan Egyetemről. Ebben az áll, hogy Vang Ji kínai külügyminiszter 2019 júliusában két napot tárgyalt magyar politikai vezetőkkel Budapesten, ekkor dőlt el a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszának építése.

A dokumentum szerint a kínai külügyminiszter azt is világossá tette, hogy a kampuszépítést rendkívül fontosnak tartja a kínai állam, a Budapest–Belgrád vasút építésével egyenértékűnek. A Direkt36 által megszerzett kormányzati dokumentumok szerint a Fudan magyar kirendeltsége tehetős külföldi diákokat megcélzó fizetős magánegyetem lesz.

Ezek a Direkt36-cikk főbb állításai:

  • Az ITM háttérszámításai szerint az alapszakos tanulmányok 2,5 millió, a mesterszakosak 3,7 millió forintos éves tandíjjal indulnának, majd ezek még tovább emelkednének az évek során 3, illetve 4,4 millió forintra.
  • A Fudan magas költségeit nemcsak a drága építkezés okozza, hanem a kiemelkedő oktatói fizetések is. Az ITM számításai szerint a Fudanon átlag havi 1,1 millió forinttól havi 6,3 millióig terjedne a munkatársak, tanárok fizetése. (Egy magyar állami egyetemen a közalkalmazotti bértábla szerint bruttó havi 221 és 587 ezer forint között mozognak a fizetések a tudományos segédmunkatárstól az egyetemi tanárig.)
  • A kormányzatban komoly konfliktust szült az építkezés, és hogy a Fudan projekt lenyomta a kispénzű magyar diákoknak tervezett Diákváros koncepciót.
  • Míg a majdani Fudan Egyetemmel eredetileg azonos területre tervezett Diákváros városrész és környéke összesen 18 ezer magyar egyetemistának és lakásbérlőnek nyújtott volna lakhatást, a Fudan és a magyar kormány közti stratégiai megállapodás szerint a Fudan kampuszán még a kínai magánegyetem hallgatói közül is csak 2500-3000-nek elegendő kollégiumi hely épülne, amibe már az oktatók szálláshelyeit is beleszámították.

A Telex korábbi cikkeit a kiemelt beruházásként kezelt budapesti Fudan Egyetemről itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!