Hiába zavarja Mészárost, amit a Momentum-elnök mond róla, a bíróság szerint nincs szó becsületsértésről

2021. augusztus 24. – 21:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen is pert nyert Mészáros Lőrinc ellen Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, erről a hivatalos Facebook-oldalán számolt be.

Fekete-Győrt még májusban perelte be becsületsértésér az ország leggazdagabb embere, akinek nem tetszett, hogy Fekete-Győr András bűnözőnek, strómannak, tolvajnak nevezte őt. A bíróság korábban már első fokon elutasította Mészáros keresetét. Ezután Mészáros ügyvédei hiába fellebbeztek, a másodfokú, jogerős ítélet helybenhagyta a korábbi ítéletet.

„Most pedig megszületett a másodfokú, JOGERŐS ítélet: szó nincs »becsületsértésről«, az elszámoltatással kapcsolatos kijelentések pedig bőven beleférnek az értékítélet kategóriájába. Tehát legalább három bíró gondolta már úgy, hogy Orbán Viktor fő strómanja alaptalanul vádaskodik” – írta Fekete-Győr András a Facebookon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!