Nem halad a kormány a Fudan kampuszának előkészítésével

2021. augusztus 24. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tervek ellenére nem halad a Fudan kampuszának előkészítése – írta a Hvg.hu. Hiába született törvény és kormányhatározat is, amelyekkel a kormány előírt magának feladatokat, az elmúlt időszakban nem történt előrelépés ezekben. A parlament tavaszi ülésszakának utolsó, június 15-i ülésén például arról született törvény, hogy létrehozzák az egyetemet fenntartó alapítványt, amely ingyen kap állami ingatlanokat a területen.

A cégbírósági adatok szerint nem alakult meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által létrehozandó projektcég, ahogyan a kormány sem hozta létre a vagyonkezelő alapítványt. A Hvg.hu megkérdezte a kormányt és az MNV-t, de egyelőre nem kaptak választ.

Van viszont már egy kínai tulajdonú magyar lobbicég (Fudan Hungary Kft.), amelyet ugyan a magyar kormány és a kínai egyetem között kötött stratégiai megállapodás is nevesített, eddigi tevékenységéről azonban nem sok minden derült ki. Az ITM a portál kérdésére azt írta, hogy „a társaság a kampuszfejlesztés támogatójaként a jövőben képzési akkreditációs folyamatokban, magyar egyetemekkel, kutatóintézetetekkel közös együttműködések előmozdításában nyújthat segítséget a Fudan Hungary Egyetemnek”.

Fudan-ügyben a legutolsó fejlemény, hogy Karácsony Gergely ezzel a témával kapcsolatban is benyújtott egy népszavazási kérdést, amelyről eddig nem tárgyalt a Nemzeti Választási Bizottság. A főpolgármester addig is online kezdett aláírásokat gyűjteni.

„Úgy vélem, az átláthatóság a Belgrád–Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem ügyére sem jellemző. Ahogy tudom, a kínai Eximbank az előbbi építéséhez 570 milliárd forintos hitelt nyújt, ám a szerződés részletei titkosak. Ha magyar lennék, fölmerülne bennem a kérdés, vajon milyen feltételek szerepelnek a megállapodásban. A transzparencia hiánya bizonytalanságot kelt az üzleti életben, de nemzetbiztonsági szempontból is” – nyilatkozta július végén Marc Dillard, az amerikai nagykövetség ügyvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!