Keresztény-konzervatív újságírás: Demeter Mártát prostituáltként ábrázolják a NER bulvárlapjának címlapján

2021. augusztus 24. – 11:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Prostituáltnak öltözve ábrázolta Demeter Mártát a Ripost7 nevű NER-lap a legújabb számának címlapján. Az Ómolnár Miklós főszerkesztésével működő újság grafikáján Jakab Péter épp a pénztárcáját készíti, mire a falnak támaszkodó Demeter azt mondja: „Most te jössz, szépfiú!”

A bulvárlap ezzel arra a hírre reagál, hogy a jelenleg az LMP frakcióvezető-helyetteseként politizáló, politikai karrierjét az MSZP-ben kezdő Demeter 2022-ben a Jobbikban folytatná, amennyiben bejut a parlamentbe.

Részlet a Ripost7 címlapjáról (forrás: Ripost.hu)

A Ripost7 nevű újság a fideszes médiaholding része. A KESMA alapító okiratában így definiálják önmagukat: „Hisszük, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk. Ettől a céltól vezéreltetve, feladatunknak tekintjük azon előfeltételek megteremtését, kezdeményezések és megoldások támogatását, mely a nemzetünk jelen és jövő időben való felelős tájékoztatását szolgálja, közép-európai barátainkkal együtt a korszakoltó szerepvállalásunkat elősegíti.”

Frissítés: Reagált az LMP

Az LMP gyomorforgatónak és gusztustalannak tartja a fideszes lejárató kampányt, amely szöges ellentétben áll a polgári Magyarország eszméjével, és a keresztényi erkölcsöket is elárulja, áll a párt közleményében.

Az LMP szerint amit a Ripost állít, azt a Fidesz központjából kapták utasításba. A Fidesz és propagandája mára kiüresedett, és a hatalom megtartása érdekében nem szégyell a legalantasabb uszításokkal élni, teszik hozzá. A közlemény szerint a Fidesz hatalomféltése jogos, mert 2022-ben az ellenzék le fogja váltani a gyűlölködő NER rendszerét.

És Demeter Márta is

Egy másik ügy kapcsán leveleztünk Demeter Mártával, és akkor már megkérdeztük arról is, mit gondol az ominózus címlapról. A politikus azt írta, „ezekkel az akciókkal a Fidesznek az az érdeke, hogy ilyen színvonalú és hangvételű legyen a magyar közélet, és ne arról beszéljünk, hogyan szervezték ki fideszes házipénztárakként működő alapítványokba a közvagyont, hogyan építettek maguknak kastélyokat és birtokokat, hogyan vettek maguknak bankokat, repülőket és jachtokat, és hogyan használták arra a közpénzt, hogy a néhány kiválasztott fideszes nagytőkés csillagászati összegek felett rendelkezhessen.” Szerinte a címlap világos üzenet, és nem csak neki szól, sok ilyen támadásra készülhet még az ellenzék, de ő azt üzeni minden érintettnek, hogy ne féljen.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!