Hétfőtől a parkolóhelyek 30 százalékát este csak helyi lakosok használhatják a VI. kerületben

2021. augusztus 23. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Folyik a kizárólagos lakossági parkolási zónák kitáblázása a Belső-Terézvárosban, augusztus 23-ától – a helyi lakosokon kívül – egyre több helyen tilos lesz beállni este 6 óra után a kijelölt 405 parkolóhelyre, mondta Soproni Tamás VI. kerületi polgármester sajtótájékoztatón.

A táblázás szeptember végéig tart, a kizárólagos parkolási terület az összes belső-terézvárosi parkolóhely 30 százalékát fedi le. Ha valaki mégis ott ragad autójával este hat után is, egyelőre nem büntetik, október 1-ig csak figyelmeztetést fog kapni. Az esti parkoláshoz állandó lakcím szükséges majd, büntetni a közterület-felügyelő jogosult októbertől.

Egyelőre a kizárólagos lakossági parkolási zónát csak egy várakozni tilos tábla jelzi majd a Terézvárosban, amin kiegészítő információként feltüntetik, hogy este 6-tól reggel 7-ig szól az érvényessége, kivéve természetesen az engedéllyel rendelkezőknek – akik alatt itt a helyi lakosok értendők. Az első táblákat már felállították a Király utcában, a Paulai Ede utcában és a Zichy Jenő utcánál. Körülbelül két hónap leteltével az érintett parkolóhelyek zömét véglegesítik, várhatóan lefestik kékkel. A térkép, ahol pontosan bejelölték, hol lesznek a kizárólagos lakossági parkolóhelyek a kerületben, ide kattintva letölthető.

A lakossági parkolási zónát jelző tábla a Király utcában – Fotó: Tenczer Gábor/Telex
A lakossági parkolási zónát jelző tábla a Király utcában – Fotó: Tenczer Gábor/Telex

A kerületben a külső-terézvárosi parkolóhelyek bevonását is tervezik, valamint mintegy 80 helyszínen alakítanak ki mikromobilitási pontokat. Ezeken a pontokon csak kerékpárokat és rollereket lehet letámasztani, a későbbiekben pedig a Bubi-bicikliket és az elektromos rollereket csak itt lehet majd lerakni.

Más kerületben is hasonló rendszer jöhet

Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy több városrésszel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak hasonló parkolóhelyek kijelöléséről. Erzsébetváros és a XIII. kerület is jól áll, de folyamatosan tárgyalnak az V. kerülettel is. Ezeknél a kerületeknél még nincs pontos dátum a bevezetésre. A zónák kijelölésének fő célja az, hogy a belvárosi lakosok, akiknek nehezen megoldható az autó elhelyezése a lakóhelyük közelében, valamilyen módon előnyt élvezzenek, tette hozzá Balogh.

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester közölte, hogy kerületében a Blaha Lujza téri felújítások miatt bonyolultabb a helyzet, ezért annak befejezését muszáj kivárniuk. Mint elmondta, az Erzsébetvárosban is szeretnék kihasználni 30 százalékos plafont, ami a 7200 parkolóhelyből 2160 átalakítását jelentheti.

Frissítés: A fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében kritizálta a fővárosi vezetést, mert az szerinte nem tette lehetővé a Belváros-Lipótváros számára a kizárólagos várakozóhelyek kijelölését, miközben már január végén beadták az erről szóló forgalomtechnikai kiviteli terveket. Tavaly novemberben pedig azzal utasította el a Belváros ötletét Karácsony Gergely, hogy a fővárosi parkolási rendelet nem teszi azt lehetővé. A V. kerület nem érti, hogy a Budapest Közút Zrt. miért utasította el az ő terveikét, miközben a VI. kerületét jóváhagyták.

A kerületi önkormányzat azt írta: egy a főpolgármester és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) képviselőjével folytatott augusztusi egyeztetésen elhangzottak szerint a főváros olyan feltételekhez, mikromobilitási pontok létrehozásához kötné a kizárólagos lakossági várakozóhelyek létesítését, amelyekre semmilyen jogalapja nincsen. Emellett ezek létrehozása csak a lakossági parkolóhelyek rovására lehetséges. Továbbá a mikromobolitási pont fogalmának, kritériumainak meghatározására szintén semmilyen jogszabályra nem tudtak hivatkozni az egyeztetésen.

Kiemelték, míg a VI. kerület 90 mikromobilitási pontot hoz létre a fővárossal kötött megállapodás értelmében, az V. kerület már jelenleg is mintegy ezer kerékpártámaszt üzemeltet, több mint kétezer kerékpár lerakására alkalmas kapacitással, emellett pedig 18 Mol Bubi állomásnak is helyet ad. Belváros-Lipótváros azt írta, a biciklitárolók nem foglalnak el lakossági parkolóhelyeket, és a tervezett új tárolópontokat sem az útpályán alakítják ki, mint más kerületekben.

Már az első hullám óta gondolkodtak

Soproni Tamás tavaly novemberben jelentette be, hogy elkezdik kiszorítani a kerületből az idegen autókat. Már tavasszal, a járványhelyzet miatt bevezetett ingyenes parkolás alatt elkezdődött a gondolkodás a fővárosban, hogyan lehet megelőzni azt a káoszt, amit az agglomerációból és a külső kerületekből betóduló autósok jelentenek a helyi lakosoknak. Felmerült olyan megoldás is, ami Bécsben, illetve az olasz városokban működik, de végül ezeket elvetették, mert törvénymódosításra és KRESZ-módosításra is szükség lett volna, ehelyett lesz a táblás rendszer.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!