A város, ahol tényleg nagy tétje van az előválasztásnak

2021. augusztus 23. – 13:45

frissítve

A város, ahol tényleg nagy tétje van az előválasztásnak
Szeged címeres zászlója a Városháza erkélyén – Fotó: Jászai Csaba / MTVA Bizományosi
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden hagyományosan erős az ellenzék, nemcsak a volt MSZP-s polgármester, Botka László sokszori újrázása mutatja ezt, hanem az is, hogy az országgyűlési választásokon még a környékbeli falvakkal együtt is 50 százalék alatt maradt a Fidesz a két szegedi körzetben. Aki itt előválasztást nyer, nagy eséllyel a parlamentben köt ki 2022-ben. Bemutatjuk a jelölteket és az erőviszonyokat.

„Ahol nem szerveznek rám ellentüntetőket, ami mostanában ritka, ott ilyen barátságos légkörű utcai fórumokat szoktam tartani” – mondta Gyurcsány Ferenc a kérdésemre, miután sok másik alkalomtól eltérően füttyögés és ellentüntetők nélkül lezajlott egy előválasztási kampánya Szegeden.

A Széchenyi téren hétköznap este hatkor, 37-38 fokos kánikulában, árnyat adó fák alatt gyűltek össze két-háromszázan azok, akik kíváncsiak voltak a műsorra. A nézők nem vágtak közbe, még fejcsóváló embert sem láttam, mindenki szépen figyelt a szónokra. Semmilyen durva, bántó szó nem hangzott el, a rendőrök ugyan távolabbról figyelték az eseményeket, de semmi dolguk nem akadt.

Ebből is látszik, hogy Szeged különleges sziget a pártpolitikában, a Fidesznek sokkal kevesebb keresnivalója van itt, mint másutt. Erős ellenzéki bástya, Botka László polgármesteren régóta próbál fogást találni a kormánypárt, a hírek szerint Lázár János és Kubatov Gábor is feladatul kapta, hogy „kezdjen valamit” a várossal, de eddig a jelek szerint hiába.

Az országgyűlési választásokon Szegedet két választókerület érinti, mindkettő úgy épül fel, hogy a város egy része tartozik hozzá, és több közeli település. Hivatalosan és részletesen:

  • Csongrád-Csanád megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerület: Szeged egyik fele, és Deszk, Ferencszállás, Klárafalva, Kübekháza, Tiszasziget, Újszentiván.
  • Csongrád-Csanád megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerület: Szeged másik fele, és Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Üllés, Zákányszék, Zsombó.

2018-ban az 1-es körzetet az MSZP-s Szabó Sándor nyerte, azaz mindenképp lehet keresnivalója az ellenzéknek. A 2-est vitte a Fidesz, B. Nagy László, de kevesebb mint 50 százalékkal, azaz ha összeadjuk azokat a szavazatokat, amelyeket a mostani összefogás pártjainak akkor még külön-külön induló jelöltjeire adtak, akkor akkor kiderül, hogy jövőre ennek is esélyes lehet a megnyerése.

Nem csoda, hogy a szegedi jelöltekkel beszélgetve az derült ki, hogy igen komolyan veszik az előválasztást – még ha nem is tudják igazán, hogyan kell csinálni, hiszen ilyen még nem volt a vidéki Magyarországon. A kampányt –, amely szerintük nem különbözik egy „rendes” választási kampánytól, és a jövő évi nagy küzdelem része, bevezetője – már tavasszal elkezdték, a nyári hónapokban is folytatják, és készülnek a szeptemberi csúcsra.

Az utóbbi időszakban sorra érkeztek kampányolni az ellenzéki körökben kedvelt politikusok is, hogy utcai pultozáson is támogassák a hozzájuk közel álló jelöltet. Járt már itt Hadházy Ákos, ősszel Dobrev Klára és várhatóan Karácsony Gergely is jön – újra. Kisebb botrány akkor volt, amikor Márki-Zay Péter utcai szónoklata közben valaki kérdést tett fel, akit ezért odébb lökdösött egy termetes férfi.

Körzetek és jelöltek

A mozgolódások, egyezkedések, szövetségkötések már régen elindultak, a DK és a Jobbik megállapodott egymással, míg az ellenük harcba szálló másik miniösszefogásban a Párbeszéd–MSZP–Momentum van benne. Ennek eredményeképp egyébként a DK-s dr. Binszki József, aki először a 2-es körzetben indult és kampányolt, átment az 1-es körzetbe, az eredeti körzetében ugyanis a jobbikos Tóth Péterrel kellett volna versenyeznie, aki így hirtelen pártszövetségen belüli lett.

  • Így most az 1-esben indul a DK-s és a Jobbik által támogatott Binszki József ellen az MSZP-s Szabó Sándor, akit a Momentum, a Párbeszéd és az MSZP támogat.
  • A 2-esben ugyanez a Momentum–Párbeszéd–MSZP szövetség támogatja a momentumos Mihálik Edvint, ellene indul a már említett jobbikos Tóth Péter, és ebben a 2-es körzetben van még egy „kakukktojás” is, már ami a DK-Jobbik-MSZP-Párbeszéd-Momentum harcokat illeti: Tóth Szabolcs a Mindenki Magyarországa Mozgalomra, Márki-Zay Péterre számíthat.

Binszki József ügyvéd, bűnügyi szakjogász 2014 óta önkormányzati képviselő Szegeden, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke. Amikor beszéltünk vele, azt mondta, úgy látja, az összefogás a választóknál alakult ki előbb, őket követték a pártok, vagyis az egykori pártkötődésüket feladó ellenzéki szavazók annyira fontosnak tartják a kormány leváltását, hogy szívesen beállnak majd az előválasztás győztese mögé éppúgy, mint a most versengő politikusok. Szerinte az eltérő elveket valló pártok Szegeden viszonylag könnyen jutottak közös nevezőre a helyi ügyekben, ezt az önkormányzat jó működése mutatja.

Binszki József, DK – Fotó: Móra Ferenc / Telex
Binszki József, DK – Fotó: Móra Ferenc / Telex

A DK szórólapozik, Binszki utcai és más rendezvényeken is találkozik a választókkal, emellett aktívan hirdet a Facebookon, mert azt mondta, másfajta nyilvánossághoz, sajtómegjelenésekhez ritkán jut hozzá, de az igazán erőteljes kampánya augusztus 20. után lesz majd. Egy kérdésemre úgy válaszolt, „nem tartja kizártnak”, hogy a Fidesz megpróbál valamit tenni az előválasztás ellenében, de szerinte ezzel nem kell törődni: a támadások esetleg hatnak majd a bizonytalanokra, de a kormányváltásra váró szavazókat nem lehet eltántorítani.

Ellenfele, Szabó Sándor 2014 óta MSZP-s országgyűlési képviselő, előtte kilenc évig a szegedi városházán Botka László polgármesteri kabinetjének vezetője volt. Azt mondja, fontos, hogy az előválasztáson a jelöltek nem válhatnak egymás ellenségeivé, a versengés ne veszélyeztesse az összefogást se országos, se önkormányzati szinten. A kampányban mindenféle eszközt bevetnek a szórólapoktól az utcai pultozáson át a családi napokig, továbbá az MSZP és a Párbeszéd országos hírű politikusainak felvonultatásáig, de ne felejtse senki, hogy

az igazi ellenfél a Fidesz,

mondja. Szegeden nem lát súlyos ellentéteket az összefogás pártjai között.

Szabó Sándor (zöld pólóban) és csapata – Fotó: Móra Ferenc / Telex
Szabó Sándor (zöld pólóban) és csapata – Fotó: Móra Ferenc / Telex

A másik körzetben kicsit összetettebbnek tűnik a helyzet. A momentumos Mihálik Edvin a legfiatalabb, 2017 óta politizál. Szegeden 2019-től önkormányzati képviselő, és a Zöld város programért felelős tanácsnok. Szerinte a kormányt támogató és az ellenzéki szavazók között az egyik legfontosabb különbség, hogy melyik médiából tájékozódnak, ezért már mind a 12, város körüli települést végigszórólapozták-pultozták a munkatársaival. Telefonon keres meg választókat, a Facebookon is sokat hirdet, emellett tanácsnoki munkája révén gyakran látható a helyi önkormányzati médiában is. Szabó Sándorral hetente megbeszélik a teendőket.

Mihálik úgy gondolja, az előválasztás arra is jó, hogy kiszűrje azokat a politikusokat, akik az elmúlt években nem dolgoztak elég aktívan a kormányváltás érdekében, és azok is kiesnek, akikre nincsen szükség az ellenzéki oldalon. Azt mondta, méréseik szerint a DK, a Jobbik, az MSZP és a Momentum támogatottsága Szegeden hasonló arányú, kiugróan nagy különbségek nincsenek. Ő arra számít, hogy az előválasztást nem a pártszimpátiák döntik el, sokkal inkább a jelöltek egyéni teljesítménye, ismertsége és aktivitása lesz a meghatározó abban, ki nyer.

A momentumos Mihálik Edvin – Fotó: Móra Ferenc / Telex
A momentumos Mihálik Edvin – Fotó: Móra Ferenc / Telex

Legnagyobb ellenfele ebben most Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke. Ő már korábban is indult ebben a körzetben parlamenti képviselőjelöltként, de a Fidesszel szemben nem nyert. Szegeden önkormányzati képviselő volt 2014 és 2019 között, jelenleg Szeged városközi kapcsolatokért felelős tanácsadójaként dolgozik. Szerinte a jó előválasztási felkészülés a személyekről, a képességekről és a programokról szól. Segítőivel ők is szórólapozzák a vidéki településeket, és pultoznak majd a nagy kirakodóvásárokon is, amelyek a falvakban-kisvárosokban mindig sok embert vonzanak.

Ő konkrét programpontokat is sorol: az évtizedek óta szikkadó Homokhátság érdekében, a szárazság enyhítésére meg kellene építeni egy új Duna–Tisza-csatornát, emellett a mezőgazdaságban megerősítené a kistermelőket és a családi gazdálkodókat, és felállítaná a határőrséget, amely főként a környéken élő, a helyi viszonyokat jól ismerő embereket alkalmazhatna.

Tóth Péter, Jobbik – Fotó: Móra Ferenc / Telex
Tóth Péter, Jobbik – Fotó: Móra Ferenc / Telex

Ellenük indul el a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott Tóth Szabolcs. Ő eddig nem vett részt a szegedi politikai életben, a megye egy másik választókerületéből jön, Kisteleken önkormányzati képviselő 2019-óta. Három diplomája van, és mindegyik szakmájában dolgozott: programozó matematikus, mérnök, tanár. Azt mondta,

utálja a politikát, nagyon nehezen vette rá magát, hogy belépjen ebbe a világba,

csak azért tette, mert „már nem bírta tétlenül elviselni, ami a szülővárosában, Kisteleken a korrupció terén folyt, illetve egész Magyarországon folyik”. Elmesélte, hogy Berlinben megnézte a náci rendszer kialakulását elejétől végéig bemutató múzeumot, és úgy véli, Magyarországon most annak az útnak a harmadánál tartunk az állandó gyűlölködéssel, ellenségkereséssel. Szerinte arra is figyelni kell, hogy az ellenzéki pártok közül ne alakulhasson ki egy új Fidesz, ami mindent maga alá gyűr. Arra számít, hogy ismeretségei, a munkája és a tanári pályafutása révén létrejött kapcsolatai hozzásegítik majd a győzelemhez, mellette szórólapozik, vidéki vásárban és az utcákon is kampányol.

Tóth Szabolcs – Fotó: Móra Ferenc / Telex
Tóth Szabolcs – Fotó: Móra Ferenc / Telex

Kivel van Botka László?

Kérdésemre minden jelölt azt válaszolta, hogy a pártja országos vezetése és a helyi szervezet közösen határozott arról, ki legyen a szegedi induló az előválasztáson. Ám az is fontos (lenne), hogy kit és hogyan segít a helyi politikában legerősebb ember, Botka László, aki már 2002 óta polgármester. Ő azonban – úgy látszik – nem vesz részt az előválasztási küzdelmekben, a jelöltek pedig megígérték egymásnak, nem használják fel Botka baráti mosolyát a régi szép kézfogásos képekkel.

Azért ha fotón nem is, de a Szabó Sándor szórólapján lévő szövegben ott van, hogy Botka László támogatásával indul. Ennek ellenére több jelölt is azt mondta nekem, Botka kijelentette: nem akar beavatkozni a kampányba, majd a két nyertest fogja támogatni. Az ő szavára több mint negyvenezer választója figyel, de azt nem tudhatjuk, közülük hányan melyik pártnak a hívei, hiszen két éve minden Fidesz-ellenes erő együtt állt be Botka mögé az önkormányzati választáson.

Az ellenzék vezetői idén az év első felében sorra meglátogatták a szegedi városházán Botka Lászlót, erről aztán kiadták a hivatalos közleményeket, és kitették a Facebook-posztokat, de a szokásos „hangsúlyozták az együttműködés fontosságát”-féle politikai közhelyeken túl más nem szivárgott ki.

A sajtóban megjelent, hogy Karácsony Gergely a szegedi látogatásakor, év elején állítólag arról győzködte Botkát, legyen miniszterelnök-jelölt, de itt volt már Dobrev Klára, Jakab Péter és Márki-Zay Péter is. Az MSZP vezetője, úgy tudni, kimaradt a vendégek közül. Ehhez adalék, hogy Botka László 2017-ben az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, majd árulókat emlegetve visszalépett, kvázi a saját pártján belül buktatták meg, később, 2019-ben a tagkönyvét is visszaadta.

Ám úgy látszik, a városon belül ez nem rontotta el a piros szegfűsök és Botka viszonyát. A szegedi MSZP sokkal erősebb, mint sok más helyen: így a szintén jól szervezett DK-val versengve a baloldali jelöltek között nagy küzdelem várható, míg a Jobbikot itt nem támogatják olyan sokan, mint máshol.

A harcosok csak finoman küzdenek, mert muszáj jóban lenniük: Botka az összes ellenzéki pártot – a korábban nagy ellenfél Jobbikot is – egybefogva, minden addiginál több szavazattal nyerte meg az önkormányzati választást 2019-ben, és ellenzéki többségű közgyűlés alakult. Szeged önkormányzatában jól működik a nyertes szövetség, legalábbis hangos veszekedések nem hallatszottak ki a városházáról.

A jelöltek arra számítanak, hogy a városban és a környékén együttvéve néhány ezer szavazója lesz majd az előválasztásnak, így akár egyetlen ember meggyőzése is sokat jelenthet – ez pedig fokozódó kampányhevességet ígér.

Az Új Világ Néppárt és az LMP is indít jelölteket

A határidő lejárta előtti utolsó napokban bejelentkezett még két másik jelölt is, ők az Új Világ Néppárt színeiben, és a Lehet Más a Politika frakció-befogadói nyilatkozatával indulnak.

A Csongrád 01-es körzetben Törőcsik Károly Konrád gyűjti az aláírásokat. Ő a nyilvános önéletrajza szerint mérnök, az ELI-Hu Nonprofit Kft., azaz a szegedi lézerkutató-központ munkatársa.

A Csongrád 02-es választókörzetben Bellányi Balázs jogászt indítja az ÚVNP az LMP közreműködésével. Ő projektmenedzser és társtulajdonos egy magánvállalkozásban, korábban pedig a Szegedi Tudományegyetem ügyvivő szakértője volt. 2019-ben függetlenként indult Szegeden az önkormányzati választáson, nem jutott be a képviselők közé.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!