35 évre szervezi ki a hulladékkezelési jogokat a kormány

2021. augusztus 19. – 18:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

420 hónapra, vagyis 35 évre adja oda a kormány a hulladékgazdálkodási koncessziót a nyertes pályázónak – derül ki a szerdán közzétett pályázati felhívásból.

Decemberben írtunk róla, hogy a kormány az ágazat közszolgáltatási és piaci alapon működő részét is odaadja egy országos monopóliummal felruházott cégnek, annak ellenére, hogy az állami beavatkozás korábbi körei sem jártak már sikerrel.

Fekete-Győr András szerint a Mol lehet a hulladékgazdálkodás országos monopóliumának nyertese. A Momentum politikusa szerint a feltételeket a Molon kívül egyetlen pályázó sem tudja majd teljesíteni.

„Emellett 2021. szeptember 9-ét jelölték meg beadási határidőnek, azaz 12 munkanapot adtak egy 35 évre szóló koncesszori pályázatra. Ez elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel” – írja Fekete-Győr posztjában.

Novemberben megírtuk, hogy a Mol ebbe az irányba mozdulhat, miután Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt, hogy a vállalatnak megvan az ehhez szükséges infrastruktúrája, illetve hogy a jövőben is fókuszban lesz a hulladékgazdálkodás.

A hazai hulladékgazdálkodás átalakításáról ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!